Hajléktalan embereknek szervezett kirándulást a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti utcai gondozószolgálata, az eseményről rövid beszámolót is készítettek.
Erdélyi nyaralásra hirdet pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével devecseri diákoknak.Olyan hetedik és nyolcadik osztályos tanulók jelentkezhetnek, akik devecseri állandó lakcímmel rendelkeznek. Jelentkezés és részletek itt, a www.maltai.hu honlapon.
A veszprémi hajléktalanszálló lakói mellett utcán élő emberek is bekapcsolódtak a másodjára megrendezett "Te szedd!" önkéntes szemétgyűjtő akcióba.
Csaknem félezren vettek részt a felcsúti gyermeknapi rendezvényeken, ahol a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja is házigazdaként jelentek meg. Szecsődi Zsoltné csoportvezető beszámolója.
Június 8-án adják át rendeltetésének a Tokaji Fűzfonó program új máltai foglalkoztató épületét. Az uniós pályázati forrásokból finanszírozott program során huszonöt tartósan munkanélküli embert képeztek ki kosárfonónak, ők a következő időszakban piaci igényeknek megfelelően termelve dolgoznak tovább az újonnan kialakított foglalkoztató épületben.
| |
A Máltai Szeretetszolgálat működteti a jövőben a gyöngyösi Károly Róbert Kereskedelmi Vendéglátóipari, Közgazdasági és Idegenforgalmi Szakképző Iskolát. Az intézmény átadását az iskola eddigi fenntartói kezdeményezték, a városi önkormányzat május 24-i ülésén egyhangú szavazással döntött a csaknem kilencszáz diákot tanító iskola átadásáról.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2012-ben is népes táborral képviseltette magát a csíksomlyói búcsún, számos szervezet képviselői utaztak idén is a helyszínre. A zarándokok tízezreit megmozgató esemény egészségügyi biztosítására ebben az évben is a Máltai Mentőszolgálatot kérték fel a rendezők. Az Észak-Magyarországi Régió vezetői a búcsún adták át a türi magyar ház kialakítására meghirdetett gyűjtésből befolyt 2012 eurós adományt jelképező csekket Kémenes Lóránt atyának.
Idős emberek lakhatási körülményeinek javítására hirdet pályázatot a Máltai Szeretetszolgálat Győrben. A városi önkormányzattal megkötött szerződés alapján az idős emberek otthonainak akadálymentesítésére június 22-ig nyújtható be pályázat.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködésének eredményeképpen biztosítások kötésével is támogatható a Szeretetszolgálat. A maltai.clb.hu oldalon kötött biztosítások díjának 1 százalékával a karitatív szervezet munkáját támogatják a szerződést kötő ügyfelek. Az oldalon az összes biztosító ajánlata elérhető.
A szakszerű újraélesztés és a félautomata defibrillátor használatának oktatására indítanak tanfolyamokat Ukrajnában Máltai Mentőszolgálat önkéntesei. A program előkészítésére nemrégiben L’viv-be utaztak a képzésben résztvevő szervezetek képviselői.
|