„Kampányunkkal az adventi időszakot szeretnénk még varázslatosabbá, még meghittebbé tenni. Amellett, hogy vidám játékunkkal sok nyeremény talál gazdára, itt az alkalom, hogy közösen jót cselekedjünk! Arra buzdítok tehát mindenkit, jöjjön, tartson velünk, szerezzünk örömet!” – összegezte a kampány célját Szirbek András, a Bonduelle marketing-igazgatója.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden évben több ezer rászorulón segít, a Bonduelle idei felajánlása is a lehető legjobb helyre kerül.

„Nehéz körülmények között élő, sokszor szükséget szenvedő kisgyermekes családoknak visszük el az adományba kapott konzerveket.” – mondta Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, majd hozzátette: „Reményeink szerint az akció népszerű lesz, és az adventi időszak végére több ezer konzerv gyűlik majd össze, amivel több száz rászoruló családnak tudunk értékes ajándékot adni.”

Akik szeretnének részt venni a játékban, a jótékonykodásban, nem kell mást tenniük, mint a facebookon regisztrálni, és december 1-től szorgalmasan nyitogatni az adventi kalendárium ablakait. Minden nap három ablakot lehet megnyitni, változatos nyereményekért. A fődíj sorsolása pedig december 24-én lesz, egy értékes Russell Hobbs konyhai robotgép és Bonduelle családi csomag az ajándék. A napi nyeremények mellett recept-ötleteket, konyhai tippeket, adventi üzeneteket is rejtenek az ablakok.

www.bonduelle.hu