Trócsányi László elmondta: a minisztérium munkatársai vetették fel a gyűjtést. A mintegy 500 dolgozó jelentős része részt vett a felajánlásban, így 2-3 hét alatt több mint egy millió forint értékű olaj, liszt, csokoládé és más tartós élelmiszer gyűlt össze.  „Az Alaptörvény szellemében valljuk az elesettek és szegények segítésének kötelességét, ami nem csupán az állami intézményekre, hanem azok dolgozóira is vonatkozik, hiszen ez egy személyes kötelezettség” - mondta az igazságügyi tárca vezetője.


Karácsony táján magunkba nézve próbáljuk elgondolni, hogy segíthetünk a rászorultakon, jobb adni, mint kapni - tette hozzá Trócsányi László.

Kozma Imre atya, a Szeretetszolgálat elnöke átvette az adományt, és köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a gyűjtésben. Az adományokból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csomagokat állít össze és rászoruló családoknak, mozgáskorlátozott embereknek, idős és hajléktalan embereknek fogja átadni.