“A romák nem dolgoznak és nem is akarnak dolgozni.” Valószínűleg ez az egyik leggyakoribb sztereotípia, amit személyes beszélgetések során hallhatunk, mindegy, hogy honnan érkezett és milyen korú a beszélgető partnerünk. Azonban az már elsikkad és szóba se kerül, hogy mekkora diszkrimináció és előítélet éri a roma munkavállalókat a munkaerő-piacon.
Sokszor csupán egy busz járat hiányzik, ami a munkahely és az elzárt közösség, szegregált településrész között közlekedne. A sok nehézség ellenére, vannak, akiknek mégis sikerül munkát találniuk és a támogató környezetnek köszönhetően megnyílik az út a valódi integráció előtt.

Általánosságban is elmondható, hogy sokféle akadály létezik a munkaerő-piacon: a gazdasági és társadalmi fejlettségen és a régiós különbségeken túl, a munka hiányán keresztül egészen a nem megfelelő képzési rendszerig. Ha a roma közösségeket nézzük, akkor az akadályok tovább bővülnek az intézmények hátrányos megkülönböztetésével, a nemtörődömséggel, sőt legrosszabb esetben zaklatással és fenyegetéssel is.

A hiányok és akadályok pontos feltérképezése az egyik legfontosabb feladata volt az európai uniós RARE (Changing Discourses, Changing Practices: The Roma as Human Resource) programnak az elindulásánál. Intézmények és közszolgálati intézmények gyakorlatát vizsgáltuk meg a romák munkaerő-piaci támogatásával kapcsolatban. Felmértük a kihívásokat, nehézségeket valamint a hiányosságokat.

Egy-egy konkrét, éles szituációban a sikeresség vagy kudarc nagyon sok strukturális tényezőn múlik. Minden hátrányos helyzetű munkakeresőről elmondható, hogy többé-kevésbé szoros kapcsolatba kerül a különböző intézményekkel vagy közszolgáltatásokkal. A valóságban azt látjuk, hogy minden jó szándék és megtervezett központi irányelv ellenére, helyi szinten buknak el a programok, a helyi döntéshozók hozzáállása és előítéletessége miatt.

Ebben az esetben a döntéshozók, akik változást tudnának elindítani, azok maguk az EU-s intézmények, az állami munkaerő-piaci szabályozók, az önkormányzatok, a politikai pártok, az adósság kezelők, a munkaadók, a civil szervezetek és a nemzetközi és nemzeti támogató szervezetek. A projekt során pontosan bemutatjuk, hogy ezeknek a szereplőknek mi a feladatuk és felelősségük abban, hogy a romák integrálását támogassák a munkaerő-piacon. Azt is összefoglaltuk, hogy pontosan mit kellene tenni azért, hogy a mostani helyzet pozitív irányba változzon.

Kihívások és beavatkozási területek

2011-ben az Európai Bizottság kiadott egy iránymutatást arra vonatkozóan, hogy a nemzeti roma stratégiákat mérhetően és konkrét, gyakorlati lépésekkel valósítsák meg az egyes tagállamok. A gyakorlatban azóta sem látunk nagy előrelépést az összehangolt szociális, munkaerő-piaci és környezetvédelmi intézkedések között, amely az integrációt támogatnák.
Szintén probléma, hogy ezt a pozitív törekvést az egyidejűleg növekvő automatizálás és a korszerű informatikai technológiák akadályozzák azzal, hogy csökken a betanított munkásokra való igény.

 

Régiós kutatások rámutattak arra, hogy kulcsszereplők az önkormányzatok. Ha egy település vezetője aktív és elkötelezett, akkor óriási haladást érhet el. Azonban ez a jelenség sajnos fordítva is működik: a passzív vagy negatív hozzáállás teljes programokat, fejlesztéseket buktatott meg és szabott gátat a fejlődésnek, haladásnak. A romákat támogató programok, mint megközelítés, egyáltalán nem népszerű a többségi társadalomban, továbbá a média is előítéletes, sztereotip képeket mutat a közösségről. A többségi pártok pedig meglovagolják ezt a populista hullámot és “a szegényeket, különösen a romákat vasököllel kell büntetni” irányvonalat képviselik.
Csak konkrét példákon és jó gyakorlatok bemutatásán keresztül tudjuk bebizonyítani a jó irányt és fejlődést.