"Több, mint húsz éve kísérjük a szegény negyedekben, zsákfalvakban, nyomortelepeken felnövekvő gyerekek sorsát. A legelesettebb családok gyermekei fölött úgy repülnek el az évek, hogy ráeszmélni sem tudnak, milyen lehetőségekről késnek le. Fogalmuk sincs arról, hogy létezhet másféle jövő is, mint az, amit szüleik nagyszüleiktől, ők pedig szüleiktől örökölnek. Helyettük, s értük fordulunk Önhöz. Kérjük, hogy a most kezdődő, történelem-fordító, jövőt-álmodó-építő parlamenti ciklusban mindennapos képviselői teendői között, legyen gondja rájuk.” – írja a parlamenti képviselőknek küldött levelében Kozma Imre atya.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke levelében úgy fogalmaz, hogy a kérést a gyerekekért érzett aggódás és az ország jövőjéért viselt felelősség indokolja. „A Központi Statisztikai Hivatal előrejelzése alapján – mind a kedvezőbb, mind a kedvezőtlenebb forgatókönyv szerint –  nagymértékben csökken a lakosság száma, mire a mai gyerekekből felnőttek lesznek. Nem lehet mindegy, hogy az akkori fiatal felnőttek a képességeiket kibontakoztatva értékteremtő munkát végeznek, vagy a lehetőségektől elesve, még mindig mások segítségére szorulva szociális támogatásból élnek.”

Kozma Imre atya levelében azt kéri a képviselőktől, hogy támogassák a Magyar Máltai Szeretetszolgálat erőfeszítéseit egyénileg is, és vállalt küldetésükből származó lehetőségeikkel is. „Őszintén reméljük, hogy Önnel együtt sokat tehetünk a gyermekekben rejlő jövőért.” – írja a karitatív szervezet vezetője.