Második mini táborán van túl a Máltai Szimfónia. A zenét szociális eszközként alkalmazó program tanárai azért szervezik meg a 7-8 fős táborokat, hogy a gyerekek és a tanárok jobban megismerhessék egymást, ami abban is segít, hogy személyre szabottabb lehessen a zene tanulása is.

Nagy Kálmán, a Máltai Szimfónia vezetője elmondta, hogy a mini táborokat a jövőben is rendszeresen megszervezik annak érdekében, hogy közvetlenebb lehessen a kapcsolat a tanárok és a tanulók között. "Akkor tudunk jól segíteni, hatékonyan foglalkozni a gyerekekkel és általában az emberekkel, ha beszélgetünk is velük. A gyerekek a beszégetések során magukról fogalmaznak meg véleményt, igényeket, felismeréseket. Ezáltal változunk mindannyian. A zene ebben csak eszköz, viszont nagyon fontos eszköz. Mi pedig a példák és segítők vagyunk ehhez zenészként, illetve Réfi Noémi hegedűtanárnő egyúttal a máltai kommunikáció munkatársaként, Rozgonyi-Horváth Ádám, a Szeretetszolgálat kutató munkatársaként, Péntek Tamás zeneszerző önkéntesként."

A hétvégi táborban a gyerekek naponta három órát gyakorolnak, a többi időt ön- és társismereti játékokkal, és irányított beszélgetésekkel töltötték, melyek során olyan témákat érintettek, amikről a gyerekek keveset beszélnek, többek között a továbbtanulás és a párkapcsolat kérdését. A táborban azonos korosztályból érkeztek a gyerekek, első hétvégén csak lányok, második alkalommal csak fiúk. A közös zenélés mellett személyes órákat is tartottak a tanárok. A kis csoportos mini táborok erősítik a gyerekek egymás közti, valamint a tanárokkal kialakított kapcsolatait, a közös élmények elmélyítik a bizalmat köztük. A kétnapos tábort a dédestapolcsányi parókián tartották, vasárnap a templom muzsikáltak, este a tábortűz körül zenéltek a gyerekek. 

A részvevők, gyerekek és tanárok így vallanak a táborban töltött napokról: 

“Nagyon jó volt látni, ahogy a lányok teljes átéléssel vettek részt a játékokban és ahogy keresik a felnőttek társaságát egy-egy beszélgetésre.” Rozgonyi-Horváth Ádám

“Nekem azért volt jó, mert a máltás jelenlét, hogy mi máltás emberek jelen vagyunk a rászorulók életében, az addig nagyon kevés, amíg mindezt Isten jelenlétében nem tesszük. Azt hiszem, ezen a hétvégén ez is megtörtént.” Péntek Tamás

“Nagyon tetszett a gyertyafényes vacsora nagyon szép helyen jártunk ahova talán még el sem jutunk volna, nagyon tetszett az is, hogy kevesebben voltunk és többet beszélgetünk Gézabával! Nagyon jókat játszottunk, finom volt a kaja is és a legjobb nekem az volt amikor a templomban hegedültem.” Tóth Diána - szimfóniás tanuló

“Nagyon szép helyen voltunk, láttunk mókust, nagyon tetszett! Nagyon jó ismerkedős játékot játszottunk. A gyertyafényes vacsora tetszett a leginkább és Géza bá imája nagyon szép volt! Nagyon finom kaják voltak és jó volt együtt hegedülni Noémi nénivel! Este pedig jókat nevettünk.” Lakatos Anasztázia - szimfóniás tanuló