„Jó lenne, ha a válság nélkül is megőriznénk az eddig tanúsított szolidaritásunkat” – mondta a koronavírus-járvány kapcsán dr. Herczegh Anita a Máltai Szeretetszolgálat pátyi Befogadás Házában. Felidézett egy másik európai országból származó, itt élő ismerősével folytatott beszélgetést, amelyben arról volt szó, hogy Magyarország miért tudta könnyebben, jobban megoldani az eddigi járványhelyzetet. Mint mondta, az ismerőse arra jutott: ehhez hozzájárult, hogy szerinte Magyarországon sokkal erősebb a szolidaritás, és nemcsak a családon belül, hanem a különböző közösségekben is.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke az ünnepségen elmondta, a tanácsban együttműködő hat nagy karitatív szervezet nemcsak itthon, de a határon túlra is vitt adományokat. Hozzátette, hogy az általuk működtetett nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül eddig több mint 271 millió forintnyi felajánlás érkezett, és 14 hét alatt mind a 19 megyébe, 500 intézménybe jutottak el adományok.

Az államtitkár ismertette, hogy sok minden más mellett több mint 100 ezer maszk és több mint 25 ezer liter fertőtlenítőszer érkezett, valamint 25 ezer Béres csepp és nyolcezer Calivita immunerősítő. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos volt három autókereskedő cég segítsége; a felajánlott járművekkel nemcsak az adományokat lehetett célba juttatni, hanem a frontvonalban dolgozó orvosok és ápolók is ki tudták velük váltani a tömegközlekedést, hogy minél kevesebb kockázatnak legyenek kitéve.
Soltész Miklós közölte, hogy a Porsche Hungaria Kft. – a veszélyhelyzet során tett vállalásának megfelelően – a szervizbevételéből húsz ózongenerátoros fertőtlenítőberendezést és a működéshez szükséges antimikrobiális hatóanyagot vásárolt, amit felajánlott a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács számára. A hat nagy karitatív szervezet segítségével mind a 19 megyébe, illetve a fővárosba kerülnek. A berendezésekkel az idősotthonok hatékonyabban tudják végezni a  fertőtlenítést, Pátyon az első berendezést adták át.