A Máltai Tanulmányok tudományos folyóirat idei második száma a cigányság mai magyar társadalomban betöltött helyzetét járja körül. A kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött lapszámbemutatón a főszerkesztő, Solymári Dániel, a Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője köszöntötte a résztvevőket, és röviden ismertette a kiadványt, melyben több, a magyarországi romák történetéről, oktatási, lakhatási helyzetéről írt tanulmány, egyházi és politikai törekvéseket ismertető áttekintés, terepmunka során írt személyes hangvételű tárca, cigány társadalmi mobilitást, jövőképet vizsgáló kutatás és könyvrecenzió is olvasható a témában.

Lehet-e a cigánykérdésről őszintén beszélni? Hogy maradhatnak „láthatatlanok” olyan adatok, hogy a 300 leghátrányosabb helyzetű településen kétszer annyi gyermek születik, mint egy lakosságarányban hasonló megyében, vagy hogy a legszegényebb magyar faluban hetvenkét házból kettőben van vezetékes víz? Igaz-e, hogy minden cigány ember hívő, és lehet-e szociális munkát építeni a nyomorban élő – cigány és nem cigány – emberek hitére, spirituális életére? Hogyan lehet széles körben alapvetéssé tenni, hogy a cigányság nem egy homogén csoport? Egyáltalán etnicizálható-e a nyomorúság?  – többek között e felvetések mentén vezette a társalgást a moderátor, Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. A kerekasztal-beszélgetésen a romák között és a romákért végzett társadalmi munkában személyesen is érintett, illetve a Máltai Tanulmányok friss lapszámában is publikáló vendégek vettek részt: Binder Mátyás kulturális antropológus, történész, tanár, Kállai Ernő társadalomkutató, tanár, jogász, valamint Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Fabiny Tamás evangélikus lelkész szerint a cigányok közt végzett társadalmi munkát nem szabad romantizálni, tisztában kell lenni a realitásokkal, és oda kell figyelni arra, hogy sokszor az ember hajlamos „meghatódni a saját jótetteitől”. Ehhez Kállai Ernő hozzáfűzte, hogy nemcsak romanticizálni, de etnicizálni sem szabad a nyomorúságot: a drasztikus társadalmi leszakadás a magyar társadalom közös problémája, nem egy csoport kulturális-etnikai sajátossága. Az est során később is szóba került a „színvakság”, illetve a „színtudatosság” kérdése a felzárkóztatási és szociális programokat illetően: a beszélgetőpartnerek alapvetésnek tekintették, hogy „nem minden cigány szegény, és nem minden szegény cigány”, és jó iránynak tartották azt, hogy a Felzárkózó Települések program település- és régiófókuszú stratégia mentén működik. Kállai Ernő nem célzottan romaprogramokat, hanem átfogóbb intézkedéseket tart sürgetőnek: etnikumtól függetlenül a magas színvonalú oktatást, egészségügyi ellátás és lakhatás biztosítását tekinti prioritásnak. Binder Mátyás ezt azzal egészítette ki, hogy az élő sztereotípiák miatt viszont fontos a „színtudatosság”, az érzékenyítés, hiszen szem előtt kell tartani a különböző cigány közösségek sajátosságait annak érdekében, hogy azokat meg lehessen ismertetni a többségi társadalommal. 

A Felzárkózó Települések programban részt vevő 300 településen háromszázezer ember lakik, körülbelül ennyien élnek Komárom megyében. Komárom megyében egy évben kétezer-hétszáz gyerek születik, a 300 településen meg ötezer. A következő 20 évben tehát a 300 településen fog megszületni Magyarország 7-8 százaléka – ismertette Vecsei Miklós a leghátrányosabb helyzetű települések társadalmi-gazdasági helyzetéről árulkodó adatokat. Kállai Ernő úgy reagált: „Akinek 16 évesen nincs más perspektívája a családalapításon kívül, az családot fog alapítani. Nem az a kérdés, hogy miért születik ennyi gyerek ekkora nyomorba, hanem hogy miért van még mindig ennyi helyen ekkora nyomor a 21. században?” Binder Mátyás emlékeztetett, hogy a 70-es években a roma férfiak foglalkoztatottsági mutatója pár százaléknyira megközelítette a férfi összlakosságét, ez azonban nem adott lehetőséget a tartós társadalmi felemelkedésre, egyrészt a minőségi, elérhető oktatás hiánya, másrészt a rendszerváltozás gazdasági traumája miatt. „Megszűnt egymillió munkahely, és tíz év múlva sem lett több. A ma legszegényebb településeken a nyomor többgenerációs – óriási szakadékok vannak amentén, hogy egy gyerek hová születik.” 

A történész az integrációhoz elengedhetetlennek tartja, hogy a cigányság médiareprezentációjában és a köznevelési tartalmak cigánysággal kapcsolatos részeiben változás történjen. „Ha egy roma fiatal belép egy üzletbe, ne tapadjon rá automatikusan egy biztonsági őr. Ha egy jól öltözött roma férfi megszólal magyarul, ne az legyen az első reakció, hogy indiaiként milyen jól tudja a nyelvet – ne az legyen a feltevés, hogy az öltönyös nem lehet tanult cigányember. Az ilyen reakciók mérséklődésével növelhető lenne a társadalmi mobilitás” – jegyezte meg Binder Mátyás. Kállai Ernő is egyetértett abban, hogy a cigányság megjelenítéséhez ne az extremitások kötődjenek: ne akkor legyen fontos az etnikum, ha valaki nagy botrányt csinál, vagy épp valamiben kiemelkedő.

A cigánypasztorációs tevékenységgel és a romák spiritualitásával kapcsolatban Fabiny Tamás püspök kiemelte, hogy a közösségteremtésben – nem csak vallási közösségekében – kulcsszerepe lehet az egyházaknak. Kitért arra is, hogy a cigányság hitvilága „látványosabban” vegyes, mint a városi, középosztálybeli családoké: a romáknál sokszor keverednek a vallásos és a babonás, mitikus elemek, míg a nem roma polgári családok spiritualitásában ugyanúgy megfigyelhető a szinkretizmus, ugyanúgy ott vannak a vallási és különböző új pogány elemek, csak ez kevésbé kerül előtérbe, „nem szoktunk beszélni róla”. Ha ezt tudatosítanánk, közelebb kerülhetnénk egymás megértéséhez – és azzal az alázattal is, amely nem a maga meggyőződését akarja exportálni, hanem kész a valódi párbeszédre. Kállai Ernő az amerikai fekete közösségek integrációját példának hozva arra tért ki, hogy Magyarországon az egyházak inkább a maguk közösségeinek képére próbálják formálni a cigány közösségeket ahelyett, hogy a cigány közösségekhez próbálnának valamelyest alakulni: „A társadalmi integráció kölcsönösséget jelent. Ha a kölcsönösséget a többség nem akarja, akkor az integráció csupán egy elváráshalmaz lesz, aminek vagy meg tud felelni a leszakadó csoport – vagy egy része –, vagy nem. A 'butik-multikulturalizmus', ami válogat, ami csak a tetsző elemeket ismeri el a másik kultúrából, tévút. Ha ennél többet szeretnénk, ahhoz kölcsönös viszonyba kell kerülni egymással.” Zárásképp Vecsei Miklós emlékeztetett: a korábbi szemlélettel ellentétben a Felzárkózó Települések programban az integrációs projektek megvalósítása helyett a problémák megoldása a cél, ami hosszú távú elköteleződést jelent és másként nem lehetséges, csak azzal a jelenléttel, ami – a kölcsönösségben – nyomot hagy a másik ember életén.

A képre kattintva galéria nyílik. A fotókat Majoros Árpád Csaba készítette.