A társadalmi szolidaritás, a felebaráti szeretet mint evangéliumi fõparancs az adományban ölt konkrét formát, mind tárgyi, mind erkölcsi, szellemi és lelki értelemben. Az adományozás teljes mértékben az önkéntesség elvét fejezi ki.
AdományozokMárcius elsejétől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiójának kehidakustányi, zalaapáti, keszthelyi, ivánci és csákánydoroszlói intézményeihez csatlakozva fejlesztő foglalkoztatás indult a nagykanizsai Fogadó Szenvedélybetegek Integrált Intézményében is. A kosárfonás foglalkoztatás keretein belül jelenleg négy ellátott vállal munkavégzést, az alkotómunka egyszerre ad örömet, megnyugvást, kikapcsolódást, stresszoldást, továbbá hasznos tevékenységet biztosít a mindennapok során, valamint elősegíti a munka világába való reintegrációt is.
„Ideje volt lehetőséget adni a katolikus intézményfenntartóknak, hogy megismerjék egymás munkáját és közösen készülhessenek fel az előttük álló kihívásokra ” – hangzott el április 30-án azon a sajtótájékoztatón, amelyen három, egyenként is meghatározó katolikus ellátó szervezet együttműködését jelentették be.
A Tolna belvárosi részén található, 42 férőhelyes idősotthon várhatóan július elsejétől kerül a Máltai Szeretetszolgálat Dél- dunántúli Régiójának gondoskodása alá.