|
|
Tisztújító országos küldöttgyűlést tartott május 19-én Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyesületi formában működő karitatív szervezet legfőbb döntéshozó testülete újabb négy évre elnökké választotta Kozma Imre atyát, alelnökké Vecsei Miklóst. A küldöttek áttekintették az elmúlt év tevékenységét, és megismerték a Szeretetszolgálat további terveit is.
|
 Tizenötödik alkalommal rendezte meg a fogyatékkal élő emberek sportnapját a Máltai Szeretetszolgálat győri szervezete. A Gondviselés Házának munkatársai által szervezett programokon mozgássérültek, látássérültek, hallássérültek és értelmi fogyatékkal élők, összesen több mint félezren vettek részt.
|
 Hetvenegy évvel ezelőtt, május 17-én született Budapesten Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és örökös tiszteletbeli elnöke. Csilla asszony életútját többek között a Múlt-kor történelmi portál idézte fel.
|
 A Máltai Szeretetszolgálat Mesefal programjának önkéntesei az elmúlt hetekben a Baleseti Intézet gyermekrészlegén alakítottak ki egy olyan részt, ahol a gyógyulásra váró kis betegek kikerülhetnek a kórházi környezetből. A Mesefal program 2000 óta működik, azóta több mint ötven helyszínen alakítottak ki gyermekeknek szóló környezetet különböző intézményekben. A nemrég átadott mesefal összképét minden körzreműködőt beszámítva negyvenen álmodták meg. Garamszegi Bea beszámolója.
|
 Az első máltai majálist a város napján, május 11-én rendezték meg Miskolcon a Szeretetszolgálat helyi intézményében. Az ünnepségen az ápolási otthon, az idős otthon, a hajléktalan szálló lakói, a dolgozók és gyerekeik, valamint a máltai játszótérre járó gyerekek vettek részt. Az ágyhoz kötött betegeknek az ápolók bevitték a kertben sült finomságokat, míg az udvarban zajló programok között a legidősebbek és a legfiatalabbak is kiválaszthatták a kedvükre valót. Szekeres Gábor képsorozata.
|
 A komáromi napok keretében a város önkormányzata a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetében végzett munkájának elismeréseként Pro Urbe díjjal tüntette ki Szombath Gyulánét, a csoport alapító tagját. A város számára fontos a Szeretetszolgálat tevékenységét, ezt mutatja, hogy az utóbbi években dr. Fejér Gyuláné ugyancsak ezt a kitüntetést kapta, Horváth István és Egyed Lászlóné pedig Salkaházy Sára-díjban részesült. Az elismeréshez gratulálunk!
|
 Sajátos könyvcsere akciót hirdetett a Kossuth Kiadó, üzleteiben 40 százalék kedvezményt nyújt, ha a kiadó egy korábbi könyvét valaki visszaviszi az üzletbe. A 2000 után megjelent könyveket három budapesti üzletben veszik vissza. Az év végéig tartó akció során visszavitt kiadványokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlották fel, amely a határon túli magyar gyerekeknek, iskoláknak és a hazai, nehéz helyzetben lévő iskolák diákjainak juttatja el az adományokat.
|
|
|
|