Herczegh Anita, a Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, a Máltai Szeretetszolgálat iskoláiba vagy tanodáiba járó gyerekek, a szervezet vezetői és az ország minden régiójából érkező munkatársai és önkéntesei és a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagjai egy közösségként voltak jelen a Szent István államalapító királyunk ünnepén, augusztus 20-án tartott szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
Az MVM ZENERGIA jótékonysági gálakoncert teljes bevételét a Máltai Szimfónia program kaphatja, amennyiben az esemény honlapján meghirdetett szavazáson erre érkezik a legtöbb szavazat.
Fodor András atya korábbi Máltai régióvezető, a debreceni Máltai csoport egyik alapítója és a szervezet egyik legrégebbi önkéntese, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nyugalmazott püspöki helynöke, pápai káplán a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült a betegek, az elesettek és a rászorulók megsegítése érdekében több évtizeden át végzett önzetlen karitatív munkájának elismeréseként. A Sulyok Tamás államfő által adományozott kitüntetést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át augusztus 15-én az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett eseményen a Néprajzi Múzeumban.
Augusztus 4-8. között a Máltai Szeretetszolgálat délegyházi csoportja rendezte a helyi gyerekeknek szóló nyári tábort, amely évek óta a település egyik legkedvesebb nyári eseménye. A hét során mintegy negyven gyermek, összesen ötvenhat résztvevő fordult meg a programokon.
Mély fájdalommal búcsúzik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Lendvai Rezsőtől, aki a Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiójának korábbi vezetője, az elnökség, és az etikai bizottság tagja volt. Fájdalmas, de hálatelt szívvel emlékezünk rá és több évtizedes önkéntes szolgálatára, életére. Isten nyugosztalja őt!
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább