A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nemzetközi Missziós Orvoscsoportja
Hungarian Malteser Medical Rescue Team
Speciális mentő- és gyógyítófeladatokat ellátó orvoscsoportunkat 2005. őszén alapítottuk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt.
A szumátrai szökőárban, a pakisztáni földrengésben, a Java-szigeti földrengésben és vulkánkitörésben, valamint a libanoni háborúban, a túlélők egészségügyi ellátásában szerepet vállalva, teljesítettük eddigi küldetésünket, mintegy két év leforgása alatt.

Célunk, hogy azokon a katasztrófa sújtotta, infrastrukturálisan megsemmisült területeken, ahol a helyi egészségügyi ellátórendszer még, vagy már nem tud segítő kezet adni a bajbajutott közösségeknek, egészségügyi szolgálatunkkal pótoljuk azt.
Minden esetben Magyar Kormány külügyi tárcája, valamint a Magyar Katasztrófavédelmi Hivatal felkérésének teszünk eleget, külöldön pedig a külhoni képviseletek, illetve a helyi katasztrófabizottságok koordinálásával, a helyi egészségügyi ellátórendszerben keletkező űrök betöltésével végezzük munkánkat.
Az egészségügyi csoportunkat tapasztalt szakemberek alkotják, akik szabadidejük terhére, térítésmentesen vállalják szolgálatukat. Éveken át ad hoc módon szerveződtünk, 2007-re tudatos csapatépítéssel, rendszeres tréningeinkkel, tanfolyamainkkal, szigorú vizsgarendszerünkkel elértük azt, hogy legalább húsz szakember biztosan rendelkezésünkre álljon, az év minden napján. Kiválasztásuknál a rendkívüli körülményekhez mért alkalmazkodóképesség, a szakmai kompetenciák és az elkötelezettség alapelvként jelent meg. Az elmúlt években programjainkhoz több fiatal szakember csatlakozott.
Csoportunkban sebészek, orthopéd szakorvosok, rheumatológusok, gyermekorvosok, intenzív terápiás- és aneszteziológus szakorvosok és szakasszisztensek, pszichiáterek, bőrgyógyászok, szemészek, radiológusok, mentőápolók és nővérek teszik az ellátási palettát kivételesen sokszínűvé.
Képzéseink, konzultációink a sürgősségi- traumatológiai ellátás elméleti-, gyakorlati oktatásától, az alpintechnikai alapképzéseken, a trópusi, járványos betegségek differeciáldiagnosztikai, terápiás problémáinak megvitatásán át, a pszichoterápiás módszerelemek elsajátításáig (szuggesztív kommunikáció, relaxáció) havi rendszerességgel, folyamatosan zajlanak.
A csoport összetételének kialakításakor kitüntetett figyelmet szenteltünk annak, hogy az bármilyen rendkívüli helyzethez képes legyen gyorsan alkalmazkodni: így akár három-négy kisebb csoportba szerveződve, speciális, könnyen mobilizálható felszereléseinkkel egyidejűleg több helyszínen tudjuk munkánkat végezni.
Orvoscsoportunk ázsiai misszióival kapcsolatban nemcsak az érintett országokban, hanem Európában is elismerően nyilatkoztak.
Nemzetközi viszonylatban a csoport -emberfeletti teljesítményének köszönhetően- az elsők egyike, és a következő években minden bizonnyal a legmeghatározóbb európai szereplőjévé válik a mentési programoknak.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot - a nemzetközi katasztrófákban vállalt szerepe elismeréséül 2009. december 11-én - a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Szövetség (HAND) elnökségi tagjává választotta.
Eddigi misszióink
-2004. decembere: szumátrai szökőár, 1000 beteg ellátása
-2005. novembere: pakisztáni földrengés, 1400 ellátott beteg és sebesült
- 2006. júniusa: java-szigeti földrengés és vulkánkitörés, 1200 beteg és sérült ellátása
- 2006. augusztusa: a libanoni háborúban gyógyszer segélyszállítmány eljuttatása a bajbajutottakhoz
- 2007. Libanoni pakisztán menekülttábor építése
- 2007. Ramallah- Betlehem kórházaiban való segítségnyújtás
-2008. burmai misszió
-2008. székelyföldi misszió- Budovár, Székelyudvarhely
-2009. június 7.: a Monori romatelepen élők egészségügyi szűrővizsgálata
-2009. június 18-21.: egészségügyi szűrővizsgálat Kárpátalján
-2009. november 28.: Tarnabod - Családi Egészségnap
-2010. június: egészségügyi ellátás és védőoltás a borsodi árvíz sújtotta falvakban
2010-es tavaszi programunk:
-február: konzultáció- Budapesten
-március: alpintecnika- képzés és vizsga II. (Bükk, Varbó)
-október: egészségügyi szűrés a Gyimesben
Részletes információk: kör e-mailben
kontakt: Dr. Szalai László, orvosszakmai vezető
tel: +36-30 550 5096
e-mail: l.szalai.dr [kukac] gmail.com















