Az alábbi kedves történettel Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója halálának 2. évfordulójára emlékezünk.
Idén október 12-14. között rendezték meg Brüsszelben a Régiók és Városok Európai Hetét, amelyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az MR Lakásalap közös standon ismertethette meg tevékenységét a nemzetközi közönséggel.
Többek között erről volt szó azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Máltai Tanulmányok 2026. évi harmadik számának megjelenése alkalmából tartottunk október 13-án a Máltai Szeretetszolgálat Batthyányi téri központjában. „Az időskor arcai – Életértelem az idősödő társadalmakban” címmel megjelent lapszám három szerzőjével Tóth Adrienn Anita, a Máltai Tanulmányok vezető szerkesztője beszélgetett.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál közös rendezvényén 36 árverési tétel talált gazdára összesen 15,58 millió forint értékben. Az idei bevétel a Máltai Szeretetszolgálat kézműves műhelyeinek működését segíti, ahol a munka és az alkotás az önállóbb élet felé vezető út fontos része.
Hozzátartozók és barátok szűk köre búcsúztatta a Szent István Bazilika altemplomában végső nyugalomba helyezett Pintér Dezsőt.
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább