A csongrádi csoport vezetője, Nagyné Bíró Katalin írt beszámolót a helyi önkéntesek megemlékezéséről. 

A csongrádi csoport november 19-én rendezte meg az idei Szent Erzsébet Napi programját. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat csongrádi csoportjának házában szociális érzékenyítő foglalkozás várta az érdeklődő gyerekeket szüleikkel együtt. Programjaik között szerepelt többek között a mézeskalács sütés, díszítés, közös éneklés, játszás, illetve megismerkedhettek a gyerekek a Szeretetszolgálat munkájával is.  A programban segítségükre voltak a csongrádi hitoktatók, akik bemutatót tartottak Árpádházi Szent Erzsébet szegények iránti szeretetéről. A szeretetdoboz országos akcióhoz a csoport is csatlakozott, és a gyerekekkel együtt készítettek ajándék cipős-dobozokat, amit eljuttatnak Kecskemétre.

Egri Zoltánné az üllési csoport programjáról számolt be.

Az Üllési csoport november 20-án emlékezett meg Árpád-házi Szent Erzsébetről szentmise keretein belül.
Erzsébet-napi kenyeret osztottak a jelenlévő híveknek.

Kiskunfélegyházán is megemlékeztek a karitatív tevékenység védőszentjéről. 

Az idei volt a tizenötödik alkalom, hogy a Szeretetszolgálat helyi csoportjának szervezésében együtt emlékeztek Árpád-házi Szent Erzsébetre, akit mindenki arról ismer, hogy a szegények és rászorulók legfőbb gyámolítója volt.

November 17-én délután a közösségi térben gyülekeztek az otthon lakói. A széksorok előtt egy asztal állt, mely az oltárt helyettesítette.Az ünnep, szentmisével kezdődött, amit Hajagos Gyula plébános mutatott be.
A prédikációban beszélt a szeretet, az adás fontosságáról, megemlékezett Dr. Nánási Erzsébetről, a csoport korábbi vezetőjéről. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bentlakók egymást is meg tudják ajándékozni. Ez pedig nem más, mint az egymásra szánt idő, a másikkal való törődés, hiszen nekik ebből van a legtöbb.
A misét követően a Máltai csoport tagjai gyümölccsel és saját készítésű süteményekkel vendégelték meg az otthon lakóit. Azok sem maradtak ki a vendéglátásból, akik egészségi állapotuk miatt nem tudták a szobájukat elhagyni. Őket csoport tagjai a nővérekkel együtt keresték fel, és a diétának megfelelően kaptak a finomságokból - írja tudósításában Szűts Tamás a Kiskunfélegyházi Csoport vezetője.