Bárányi Ferenc 1936. május 13-án született a bánsági Nagyszentmiklóson. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégzése után (1959) Szokolon, 1965-től pedig Temesváron volt orvos, később aneszteziológus főorvos. Egészségügyi értekezéseket, ismeretterjesztő műveket, valamint karcolatokat, novellákat közölt a romániai magyar sajtóban és könyvkiadóknál, Égbenyúló kockakövek címmel 1983-ban önéletrajzi ihletésű regényt publikált a sztálini korszakról.

Feleségével, a két éve elhunyt Bárányi Ildikó orvossal, íróval együtt meghatározó szerepet töltött be a bánsági magyar közélet szervezésében. Az 1989-es temesvári forradalom napjaiban alapítóként vett részt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség megszervezésében. 1990-től 2000-ig Temes megyei parlamenti képviselő az RMDSZ színeiben, 1998-ban néhány hónapig Románia egészségügyi minisztere. Az RMDSZ-en belül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban alelnökként tevékenykedett.

Feleségével együtt alapítóként játszottak szerepet a Máltai Szeretetszolgálat romániai hálózatának kiépítésében. Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. Közéleti munkásságát az évek során számos kitüntetéssel ismerték el, 2016 augusztusában Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki karitatív tevékenysége, valamint az erdélyi magyarság közéleti képviselete elismeréseként. Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el.