„Régóta szerettem volna valamilyen formában jót tenni a rászoruló emberekért. Először ételosztásra gondoltam, de aztán arra jutottam, a szaktudásomat adom ajándékba.” – mondta Lászlovszki Ingrid, a jótékonysági hajvágás szervezője. „Összefogtunk kolléganőmmel, aki már gyakorlottabb az ilyen jótékonysági akciók szervezésében, és nagyon hamar összejött a társaság, akik most itt vagyunk. Az egyik beszállítóm pedig felajánlotta, hogy biztosítja az összes terméket, amely a hajvágáshoz szükséges. Egy ismerősöm által felkerestük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot az ötlettel, akik szeretettel fogadtak bennünket.” 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi szervezete több száz rászoruló embernek nyújt segítséget nap, mint nap. Nappali melegedő és éjjeli menedék, támogató szolgálat és idős klub is működik a máltai központban. De segítséget nyújtanak demenciával élő emberek számára, rászoruló családoknak, valamint lakótelepi programot és máltai játszóteret működtetnek a városban. Czifráné Hidas Ágnes az esztergomi intézmény vezetője elmondta, örömmel fogadták a fodrászok felajánlását. „Nagyon sok rászoruló ember fordul hozzánk. Emellett örömmel támogatjuk az önszerveződő jótékonysági kezdeményezéseket is, hiszen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységéhez szorosan hozzá tartozik az önkéntesség. Feladatunknak tekintjük, hogy lehetőséget adjunk mindazoknak, akik felajánlják szolgálatukat. Ezáltal segíthetünk, hogy megtapasztalják, mekkora érték, ha adni tudnak. Megismerik a rászoruló embereket, sok előítéletet lehet legyőzni ezáltal.”

Tíz fodrász várta a rászoruló embereket a máltai központban. Esztergomból és környékéről érkeztek, hogy segíthessenek. „Többen is voltak, akikkel ma reggel ismerkedtünk meg. A Facebookon tettem közzé, hogy szervezünk egy ilyen napot. Nemcsak fodrászok jelentkeztek. Sokan hoztak adományokat, egy butikból például ruhát küldtek, több vendégem süteményt és szendvicset hozott.” – mesélte két hajvágás között Krucsóné Krischneider Zsuzsa, aki nem először vág hajat karitatív célból. „Voltam már lány javítóintézetben is hajat vágni. Ott is ugyanazt érzetem, mint ma. A törődést nem lehet megvásárolni és elvinni szatyorban. Azzal, hogy beszélgetünk, odafigyelünk azokra az emberekre, akiktől a leggyakrabban elfordulnak, elhúzódnak, sokkal többet tudunk adni, mintha ételt vagy ruhát hoznánk nekik. Amikor megkérdezem, merre legyen a választék, vagy tanácsot adok, hogy mi állna jól, egy idő után tapasztalom, hogy az addig zárkózott, vagy éppen morcos emberek kinyílnak, szívesen beszélgetnek.”

A fodrászok között volt tanuló és GYES-en lévő anyuka is. „A vasárnap az egyetlen szabad napom, de örömmel jöttem, mert itt a szemébe tudok nézni azoknak az embereknek, akiknek az ajándékot adom.” – mondja egy Nyergesről érkező szakember. A tízedik fodrász már nem fért be a terembe, így ő az adományok osztásánál segített és forró teával kínálta a várakozó embereket. „Mindenképpen segíteni szerettem volna, ezért ha a fodrászatba nem tudok beszállni, segítek ruhát találni a gyerekeknek és beszélgetek a vendégekkel. Ez is fontos feladat és örömmel vagyok itt.”

A nap során több mint száz frizura készült. A fodrászok székében egymást váltották hajléktalan emberek, nagycsaládos szülők és gyerekek, valamint idős emberek is.