„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy áruházlánctól nagy mennyiségű adományt kapott, melyek kiváló minőségű ruhák. Ezeket egy a programunkban részt vevő ember, Jónás alakította át, és szükség esetén javította a Hősök terei Jelenlét Házban működő Két öltés varróműhelyünkben.” – mesélte ifjabb Csonka Pál a Dél-Dunántúli Régió régióvezetője. A ruhákat nem szokványos módon, ruhaosztás keretében szerették volna átadni a pécsi telepeken élő családoknak, hanem meghittebb formában, ezért a farsangi időszak végén egy egész napos, a televízióból jól ismert „átváltoztatjuk” szépségnapot szerveztek az anyukáknak, nagymamáknak. A nap folyamán nemcsak megszépültek az asszonyok, de sokat beszélgettek is, tanácsokat kaphattak, hogyan öltözzenek fel és miként kommunikáljanak egy állásinterjú alkalmával, vagy éppen az iskolai szülői értekezleteken.

A pécsi Jövő Menő Gyermekházat erre az alkalomra kissé átrendezték, hogy az átváltoztatás minden állomásának jusson elég hely. Sminkes, fodrász, öltöztető, manikűrös és fotós várta a hölgyeket. Pécsbányáról, Hősök teréről, Györgytelepről, Somogy-Bányatelepről és Meszesről hívtak meg összesen 30 főt a szervezők, a telepeken dolgozó szociális munkások ajánlása alapján. Elsősorban olyan anyukákat vártak a napra, akik éppen állást keresnek, interjúkra járnak, amikhez nincs alkalmas öltözékük. Természetesen sokan a gyerekekkel együtt érkeztek, akik szintén találtak maguknak ruhát az iskolai bulira és ünnepségekre.

„Nem igen járnak ők kozmetikushoz, fodrászhoz, mert drága, és persze nem vásárolnak márkás ruhákat, igaz, amiket ma kaptak tőlünk, azok is "márkátlanított" termékek.” – mondta Világos Linda, a Szeretetszolgálat munkatársa.  „Akik ma itt vannak, van köztük gyesen lévő 25 éves anyuka két gyermekkel, saját két és férje előző házasságából született három gyermekről gondoskodó kosárfonó asszony, nyugdíjas takarítónő, nyolcgyermekes család legidősebb és egyetlen lánya. Sokukat jól ismerem, láttam őket szomorúnak, mérgesnek, elcsüggedtnek, vidámnak, láttam őket szépnek. És ma láttam őket csinosan, magabiztosan, ahogy még soha.”

A nap folyamán önkéntes szépítők segítettek az asszonyoknak abban, hogy hogyan tudják kiemelni szépségüket, hogy lehetnek határozottabbak, és tanácsot adtak, milyen frizura, smink, köröm és ruha áll igazán jól nekik. Wilhelm Bernadett fodrász nem először járt a Szeretetszolgálatnál önkéntesként. Korábban már részt vett egy hasonló akcióban Pécsbányatelepen. „Nagyon családias a légkör. Eljött velem a sminkes barátnőm, és mindketten nagyon meghatódtunk egy-két átváltozáson. Az egyik sokgyerekes anyuka el is sírta magát, mikor megmutattuk neki a tükörben a végeredményt. Nagyon jó érzés volt itt lenni, segíteni, örömet szerezni.” – mondta a fodrász. Giesz Tímea kozmetikus sminkelte a lányokat és asszonyokat, mellette pedig a Szeretetszolgálat munkatársa, Farkas Laura manikűrözött és szolid motívumokkal dekorálta a körmöket.

Miközben az anyukák szépültek, a gyerekekre gyógypedagógus, Szalay Dóra felügyelt. A Gyermekházban rengeteg dologgal játszhattak volna, de ez alkalommal sem a csocsó, sem a társasozás nem kötötte le őket, inkább az állomások között kíváncsiskodtak vagy Pusztával, egy máltai munkatárs kutyájával játszottak.

A szépítkezés után jöhetett a ruhaválasztás, amiben Világos Linda volt a hölgyek segítségére.
„Féltem a feladattól, de a leltár elkészítése és a válogatás után ismertem annyira rendelkezésre álló ruhákat, hogy tudjam, kinek, mekkora ruhát hol keressek. Minden hölgyet felöltöztettünk egy csinos, alkalmi ruhába, amiben el tud menni állásinterjúra, szülői értekezletre vagy éppen a gyermeke ballagására. Emellett, ha volt a méretében, még kapott mindenki egy kabátot vagy cipőt és egy szett hétköznapi viseletet. Ez változó, volt, aki melegítőnadrágot, volt, aki pólót vagy farmert kapott.”


A kamaszok sem maradtak ki a csinosításból, nekik is jutott kabát, farmer, pulóver vagy póló. A nagyobb lányok körében nagy sikere volt a vastag harisnya és farmer rövidnadrág összeállításnak, amit az éppen aznap esedékes iskolai buliba is fel tudtak venni. „A kisebbeket láthatóan a Jégvarázsos baseball sapka és napszemüveg tette leginkább boldoggá.” – mondta a Szeretetszolgálat munkatársa.

Az átváltozásról Egry Dóra önkéntes fotós készített képeket, melyekből az anyukák több másolatot is kértek, meséli Világos Linda. „Van, aki azért kér képet, hogy megmutathassa a munkatársának, barátainak, és van, aki azért, mert egy kedves emlék egy napról, ami kicsit más volt, mint a többi, és amikor szépnek látta magát. Mi is szerettük ezt a napot. Ősszel megismételjük.”

A szépségnapról készült képek megtekinthetők a Képgalériában. A képre kattintva válogatást láthatnak a fotók közül.