A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 17. alkalommal rendezte meg Baján pályaválasztási kiállítását „Jövőd a tét” címmel, melyen a Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportja is részt vett.

Dr. Szenoradszki Endre, a kormányhivatal bajai járási hivatalának vezetője elmondta, hogy 17 évvel ezelőtt még nagy volt a munkanélküliség, most pedig mindenhol azt halljuk, hogy munkaerőhiánnyal küszködnek. Aki ma akar Magyarországon, az jórészt tud dolgozni. A pályaválasztás életünk egyik meghatározó döntése, nagy kihívás szülőnek-gyereknek egyaránt.

A rendezvényen 47 kiállító - helyi és vidéki oktatási intézmények (szakközépiskolák, gimnáziumok, főiskola, egyetem) mellett több munkáltató is készült tájékoztatóval a szakmák börzéjére.

Már a nyitásnál nagy volt az érdeklődés, a környező településekről is szép számmal érkeztek a 7-8 osztályos diákok és pedagógusok. Fontos, hogy minél tágabb képet kapjanak a lehetőségekről. Jelen voltak szakiskolák, gépipari és egyéb cégek, a rendfenntartó erők is bemutatkoztak és szakmabemutatókat tekinthettek meg a jelenlévők.

Színpadi műsor színesítette a kiállítást, ahol „Szakma Sztár Fesztivál” filmvetítést láthattak az érdeklődők, továbbá népi együtteseket hallhattak. Érdekességként emelném ki a Türrös diákok látványos robot bemutatóját, melyet nagy érdeklődéssel álltak körbe a tanulók.

A szervezők minden évben meghirdetnek egy rajzpályázatot „Az én szakmám, az én jövöm” címmel, melyen értékes nyeremények találtak gazdára.

Egy-egy ilyen kiállítás nagy segítséget nyújthat mind a döntés előtt álló diákok, mind pedig a szülők számára, így nem véletlen a hatalmas érdeklődés. A fiatalok nem csak részt vesznek a kiállításon, hanem aktívan érdeklődnek is.

Tombola nyereményre is volt lehetőség, melyhez a Szeretetszolgálat ajándéktárgyakkal járult hozzá.

Csoportunk munkatársai a TOP-5.1.1. „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért” programot, a Szeretetszolgálat szociális szolgáltatásait, valamint az önkéntes munka lehetőségeit népszerűsítették a diákok körében. Sokan örömmel konstatálták, hogy továbbtanuláskor az 50 órás közösségi szolgálatot a máltánál is teljesíthetik.

Késő délutánig folyamatosan érkeztek az újabb és újabb csoportok és a szülők, pedagógusok közül is többen érdeklődtek: milyen felajánlásokat fogadunk, és hogyan lehet önkéntesnek jelentkezni egy karitatív szervezethez.

Nagyon hasznos volt számunkra a kiállításon való megjelenés lehetősége és sok tapasztalattal gazdagodtunk.