Óvodások és iskolások fogadták az együttérzés szobrát január 5-én az Astricem Érseki Múzeum udvarán. A Nagyasszonyunk Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium óvodásai megölelték és megsimogatták a padon fekvő hajléktalanként ábrázolt Jézust.

Este gyertyagyújtásra és közös elmélkedésre várták az érdeklődőket. A Máltai Szeretetszolgálat nevében a Kalocsai Csoport tagja, Tóthné Ildikó ismertette a szobor történetét. A máltai önkéntes elmondta, hogy azért hívták Kalocsára a Hajléktalan Jézus szobrát, hogy felhívják a figyelmet a rászoruló emberekre. „Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátó rendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom, csak mi vagyunk képesek. Ez a szobor megmozgatja az emberek lelkiismeretét és nyitottabbá leszünk, és fontosnak tartjuk, hogy juttassunk rászoruló embertársainknak. Ezt mutatja, hogy itt Kalocsán a 21. Adni Öröm akcióban egy hét alatt több mint egy tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászoruló embereknek.” – részletezte a Kalocsai Csoport nevében az önkéntes. A rövid ismertető után meggyújtották az együttérzés gyertyáit a Hajléktalan Jézus szobra mellett. Az első gyertyát Bábel Balázs kolcsocsa-kecskeméti érsek gyújtotta meg, a másodikat Rigóné Kiss Éva a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiójának regionális ügyvezetője, a harmadikat pedig Miklós Györgyné Zsuzsanna a Kalocsai Csoport vezetője.

Bábel Balázs érsek elmélkedésében arról beszélt, hogy felhívó jelként szeretnék az emberek lelkében felkelteni a szimpátiát, az együttérzést és a kompassziót, vagyis az együtt szenvedés érzését. „A szobor látványa a nélkülöző, hajléktalan embertársainkat juttatja eszünkbe. Olyan világban élünk, amely roppant polarizált. Van benne nagyon sok jóindulat, de látjuk ugyanakkor azt a sok gondot és bajt, ami a szűkebb világunkban és a médián keresztül tágabb világban is. Az által, hogy minden nap behozza a híradás a világban történt szörnyűségeket, immunissá válik az ember a mások szenvedésére, mert azt gondolja, úgysem tudunk segíteni. A kereszténység az a vallás, mely arra épül, hogy a másik emberen segíteni kell, mert erre a megváltónk tanított bennünket. Ez egyfajta parancs, és ezt a nagyon nehéz parancsot Jézus azáltal könnyíti meg, hogy azt mondja, amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.”

A főpásztor kifejtette, hogy ez a szeretet az emberben fokozatokban mutatkozik meg. Ha van egy szimpátia, akkor nem megy el a másik ember mellett. Ezt követi a szolidaritás, amikor elgondolkodik az ember, hogyan lehetne a másikon segíteni. „És van a kompasszió, egyfajta együtt szenvedés. A keresztúti áhítatosságok adják meg a lelki támogatást, hogy tudjunk a másikkal együtt szenvedni érzületben, amikor például a halálos ágyán fekszik, vagy beteg.” – mondta az érsek és hangsúlyozta, az irgalmasság gondolatát gyakorlattá kell tenni. A szülők és az óvoda-iskola feladata, hogy megőrizzék és tudatosan neveljék a gyerekekben a szolidaritást, melyet délelőtt az óvodások tanúsítottak a szobor láttán. „Ez a Hajléktalan Jézus szobor legyen egy ilyen fülhívó jel mindannyiunk számára, hogy a magunkban lévő jóindulatot ne nyomjuk el, hanem próbáljuk meg a jót cselekedni, és gondoljunk arra, hogy amit tettünk, azt nem csak annak a szerencsétlennek, rászorulónak tettük, hanem magának Jézus Krisztusnak.” – zárta gondolatait Bábel Balázs érsek.

Az est során a Nagyasszonyunk Gimnázium tanulói verset mondtak és zenéltek, majd Kiss Sándorné, a máltai csoport tagja mondott verset.

A szobrot szombaton délelőtt több százan látogatták meg az Asztrik évet lezáró szentmisét követően.