Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki projektindító rendezvényen elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak fel. Mint kifejtette, a program során azt szeretnék elérni, hogy az egészségügy, a megelőzés és az egészségmegőrzés területén javítsa az anyaországban és a határon túl élő magyarok egészségi állapotát, csökkentse a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Győri-Dani Lajos, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy harmincéves tapasztalatukat fogják a terepen hasznosítani. Hozzátette: szeretnének eljutni a határon túli hátrányos helyzetű településekre, ott egészségfelmérést, szűrővizsgálatokat végezni, vagy helyben tájékoztatást adni, de a laikus segítők képzését is vállalják. „Azokon a helyeken, ahol a szociális és egészségügyi ellátás határán lévő problémák gyakoriak, illetve az ellátás szegényesebb, mint egy nagyvárosban, megpróbálunk prevenciós feladatokat ellátni, akár szűrővizsgálatokon keresztül, akár tájékoztatáson keresztül, akár közvetlen segítségnyújtáson keresztül. Az egészségügy minden országban saját maga látja el a betegeit, tehát mi nem betegellátásra készülünk másik országokban, hanem az egészségügyben való közvetítés lesz a szerepünk.” – mondta az ügyvezető alelnök. Győri-Dani Lajos úgy fogalmazott, hogy ezzel a programmal több tízezer embert érnek el, és úgy állították össze, hogy következtetésiből később cselekvési tervek készülhetnek. „A terepen a saját munkatársainkkal Magyarországon és határon túl is hasonló problémák mentén hasonló feladatokat fogunk végezni, hogy a következtetéseket az ÁEEK-val közösen úgy tudjuk levonni, és az így keletkezett tudást megosztani, hogy a Kárpát-medencében élő emberek egészségtudatossága fejlődjön, életkilátásai javuljanak, a laikus segítők, szakemberek új tudásokkal gazdagodva tudjanak tovább lépni.” – mondta a megnyitó sajtóeseményen a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ stratégiai főigazgató-helyettese, Dr. Gondos Miklós elmondta, hogy a projekt során összegyűjtik a hazai és határon túli jó gyakorlatokat, amelyeket együttműködések kialakításával fognak bevezetni. Szakemberek képzésével és a hálózatok kialakításában való segítségnyújtással támogatják majd, hogy a helyi partnerek és civil szervezetek be tudjanak kapcsolódni. A program itthon a hátrányos helyzetű településeken élő embereket, valamint az otthonápolásban részesülő felnőtteket célozza meg, és a szociális és egészségügyi terület szakembereit és a laikus segítőket éri el Magyarországon és a határon túl is.


Az EFOP-1.12.1-17-2017-00007 azonosító számú  „A magyarországi szakmai tudás gyarapodásának elősegítése az egészségügy területén a Kárpát-medence szomszédos országaival együttműködésben végrehajtott egészségfejlesztő programok által” című projekt 985,90 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg.