A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2011 óta több afrikai országban – Kenyában, Ugandában és Tanzániában – nagyvárosi szegregátumokban, nyomortelepeken létesített egészséges, tiszta ivóvizet nyújtó állomásokat, amelyek higiéniai központokként is szolgálnak. A Szeretetszolgálat ezen területen szerzett tapasztalatainak és az afrikai országok valós helyzetéről szerzett tudásának átadásával hozzájárulhat a kutatóintézet azon céljának megvalósításához, hogy olyan szakemberképzést alakítson ki, mely képes kinevelni az Afrika problémáit, egyben lehetőségeit értő és ismerő szakembereket. A megállapodást Győri-Dani Lajos, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke és Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora írta alá.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több helyszínen van jelen a szubszaharai Afrikában vízügyi programjaival: 2011-ben a Szeretetszolgálat elsőként jelent meg magyar kezdeményezésű humanitárius fejlesztő programmal a szubszaharai Afrika egyik nagyvárosi nyomortelepén. Kenya fővárosában, Nairobiban, a térség egyik legnagyobb szegregátumában épülhetett fel az első magyarok által létrehozott szanitációs központ Afrikában, ahol a helyi lakosok tiszta, egészséges ivóvízhez, és alapvető higiénés szolgáltatásokhoz juthatnak. 2012-ben a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium támogatásával egy nagyobb szabású, de azonos célú és tartalmú vállalkozás valósulhatott meg Mombasában, az ország tengerparti üdülővárosában, amelynek legnagyobb nyomortelepére a világon elsőként vezette be az ivóvizet a magyar segélyszervezet. 2013-ban Uganda fővárosában, Kampalában valósítottak meg fejlesztést a magyar Máltaiak, az afrikai nagyváros három különböző szegregált telepén. Az ugandai programban az innovációnak számító, telepi körülmények között egyedi, biogáz felhasználású központokat hoztak létre a magyar szakemberek. Az aktívház technológiából vett minta az érintett lakosoknak, víz és higiénés szolgáltatások mellett, az egészséget nem károsító lehetőséget biztosít a főzésre és az otthonok világítására. 2014-ben a program Tanzániában folytatódott: Dar es Salaam egyik súlyos hiányosságokkal rendelkező általános iskolájának ivóvízellátását fejlesztette, alakította át a Máltai Szeretetszolgálat, 2000 gyerek napi víz szükségletét biztosítva.

A tapasztalati tudás és a központ kutatási eredményei elősegíthetik a humanitárius és nemzetközi fejlesztési programok előkészítését. Ugyanakkor a PTE kutatóközpontja maga is olyan információk birtokába kerül kutatásai során, melyek megismerhetővé tétele segítheti a Máltai Szeretetszolgálat térségben végzett tevékenységét, a térségre jellemző társadalmi, gazdasági és geopolitikai problémák feltérképezését, és ezek birtokában újabb, hatékonyabb programok kidolgozását.