Szeptember 24-én délután mutatta be felújított központját a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi szervezete, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Budán a Fortuna utcában. Szabadhegÿ Kristóf, a Szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök helyettest, Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét, Soltész Miklós államtitkárt, Habsburg Mihály főherceget, a Szuverén Máltai Lovagrend korábbi magyarországi nagykövetét, Ugron Imrét, a rend jelenlegi nagykövetét, Kozma Imre atyát, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét, valamint a lovagrend tagjait. Az elnök kiemelte, a két éves felújítás során a műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kellett venni, a teljes tetőhéjazat cseréje lehetővé tette, hogy a tetőtér új funkciókat kapjon. Ott alakították ki az új kápolnát, melyek később szentelnek fel, illetve vendégszobák kaptak helyet a legfelső szinten.


„Meggyőződésem, hogy a rendházfelújítás jelentősége a rend korábbi legfontosabb mérföldkőihez mérhető. A Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kilenc évtizedes történetében minden generációnak újabb kihívásokkal kellett szembe néznie.” – mondta Szabadhegÿ Kristóf, majd a szövetség történetét felidézve elmondta, hogy 1928-ban alakult meg a szövetség, ami egészen az 1940-es évek végéig virágzott. A második világháború vihara a rend tagjait Magyarországról elsöpörte, nagyrészük emigrációba kényszerült, aki itthon maradt, üldöztetést szenvedett. A Fortuna utcai székhely elpusztult. 1954-ben élesztették újra a magyar szövetséget, majd 1989-ben megalapozták a külhonban élő tagság visszatérését. A romosan visszakapott székházat rendbe hozták, berendezték. „Mára a szövetség legtöbb tagja Magyarországon él, és az itthon felvett tagok lépnek az emigrációs tagság helyére. Erősödő hazai tagságunk rendi életének kereteit hivatott a most felújított rendház biztosítani. Ahogy Ferenc pápa mondta, Jézus Krisztusba vetett hitünk nélkül nem lehetünk az egyház megjelenítői, csupán humanitárius szakemberek. Rendházunk ennek a lelki megújulásnak a kereteit is biztosítja.” – hangsúlyozta az elnök.

Szabadhegÿ Kristóf külön köszönetet mondott Szilágyi Klára belsőépítésznek, aki a teljes rekonstrukciós munkát figyelemmel kísérte. „Keze munkája a rendházmegjelenését meghatározta. Fáradhatatlanul törődött a különböző szakvállalkozók munkájának koordinálásával is. Hálásan köszönjük odaadó munkáját, mely messze túl ment a szűken vett belsőépítészi munkakörén.” Az elnök továbbá köszönetet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök helyettesnek, az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Soltész Miklós államtitkárnak a felújítás támogatásáért.

A rendházat Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének főkáplánja áldotta és szentelte meg.