Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió regionális központjának felújítása, az udvar rekonstrukciója és a tetőtér beépítésével egy új közösségi kialakítása. Az immár teljesen felújított épület új tetőterét október 3-án adták át. Jónás Gergely a Dél-Dunántúli Régió regionális ügyvezetője elmondta, az épületet 23 évvel ezelőtt, a Szeretetszolgálat pécsi szervezetének indulásakor kapták használatba a Pécsi Egyházmegyétől. „Az éveken át tartó önkéntes munka néhány év elteltével már intézményesült formában zajlott Pécsett, igaz a jelenlegi állapotoktól eltérő minőségű környezetben. A felújítás során elsősorban az dominált, hogy a segítségre szoruló, legelesettebb emberek ellátását méltó, az őket is megillető környezetben végezhessük.” – hangsúlyozta az ügyvezető. Pécsett a Janus Pannonius utca 6. szám alatt található egyházmegyei tulajdonú épületben 1996. óta végzi segítő tevékenységét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A műemléki épületben a karitatív szervezet pécsi önkéntes csoportja hajléktalan és rászoruló emberek egészségügyi és szociális ellátásával kezdte a működését. A leromlott állapotú épületet több szakaszban pályázati forrásból, valamint önerőből újította fel a Szeretetszolgálat. 2012. és 2017. között elkészült az épület homlokzati rekonstrukciója, a tetőszerkezet cseréje és a födém megerősítése, majd a földszinten kialakították hajléktalan embereket kiszolgáló helyiségeket és a járóbeteg szakellátás rendelőit.

Kozma Imre atya, a Szeretetszolgálat alapító elnöke azt mondta, a szeretetnek legyőzhetetlen ereje van, Pécsett az élet üzen a Máltai Szeretetszolgálat és a többi karitatív és bajban lévő embereket segítő civil szervezet által.

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kereszténységben született újjá. Ez üzenet, mert a keresztény értékek a mindennapok világában elevenek. Ma, amikor tervezünk és folytatjuk az utunkat, gondoljunk arra, hogy keresztény értékeket hordozunk. Nem csupán jót teszünk, nem csupán rászorulókat támogatunk, hanem az ember keresztény küldetését tudjuk megjeleníteni.”

A tetőtér megnyitásán részt vett Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki azt hangsúlyozta: a magyar kormány közel tíz esztendeje döntött úgy, hogy karitatív szervezet munkájának összefogásában segítséget nyújt, és kiemelt támogatásukról gondoskodik. A kabinet célja az volt, jelezte, hogy a segítségre szoruló emberek szervezettebb keretek között és gyorsabban kapjanak segítséget szerte az országban. Felidézte: az Európai Unióban példa nélkül álló módon hat nagy és három kisebb karitatív szervezet számára 4,5 milliárd forintnyi pályázati támogatást biztosított a kormányzat az elmúlt években. Ezzel egyrészt a szervezetek infrastrukturális fejlődését szerették volna segíteni, egyben lehetőséget kívántak biztosítani új raktárépületek építésére, új, az elesett emberek segítését szolgáló eszközök, felszerelések beszerzésére. „Nagyon jó érzés tudni, hogy olyan épületek újulnak meg és épülnek, ahonnan egy tragédia esetén azonnal el tudják érni a bajban lévő embereket, azonnal tudnak segítséget nyújtani.” – mondta az államtitkár és külön köszönetet mondott Kozma Imre atyának és a máltai munkatársaknak az elesett emberek végzett embert próbáló, de lélekemelő munkájukért, melyet a beruházások nyomán méltó körülmények között végezhetnek tovább. Soltész Miklós elmondta, Pécsett a máltai központ mellett a Katolikus Karitász és a Református Szeretetszolgálat épületei is megújulnak a projektnek köszönhetően.

Páva Zsolt Pécs város polgármestere hangsúlyozta, a Máltai Szeretetszolgálat pécsi szervezetének kulcs szerepe volt abban, hogy a város nehéz sorsú területein segíteni tudtak, és ez az együttműködés a jövőben aktív közös munkát jelent.

A padlástér beépítését, valamint az udvar rendezését és burkolását Európai Uniós forrásból a Széchenyi 2020 programon keresztül valósította meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet a segítő programjainak hátteret adó intézményeiben az ország több településén hajt végre átalakítást, bővítést, korszerűsítést, melynek keretösszege 648,95 millió Ft.

Az épületben a belső felújítások után helyet kapott a Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának regionális feladatait irányító központja, valamint a szervezet pécsi önkéntes csoportja. Az önkéntesek alapította Szolgáló Szeretet Háza intézményesült formában látja el a fedél nélkül élő embereket. Az épület egyik szárnyában hajléktalan emberek nappali melegedője és éjszakai szállása, mosoda és közösségi fürdő üzemel, a földszinti részen pedig 16 önkéntes orvos heti öt napon tart járóbeteg szakellátást rászoruló embereknek. Az egészségügyi ellátást jogsegélyszolgálat, adománygyűjtés és osztás, valamint lelki segítségnyújtás egészíti ki. A tetőtér beépítésével a központ a máltai közösségek mellett a város civil szervezeteinek, egyházi csoportoknak, ifjúsági mozgalmaknak, rendezvényeknek és szakmai összejöveteleknek is helyet ad. Jónás Gergely az épület funkcióit tekintve elmondta, az itt két és fél évtizede folyó máltai szolgálatot folytatva magasabb minőségben tudnak majd segíteni a rászoruló embereknek. Emellett a karitatív és humanitárius szerepvállalásban elhivatott fiataloknak is teret ad, a középiskolás és egyetemista fiatalok önkéntes elköteleződését megfelelően tudja elmélyíteni és a gyakorlati szolgálatban kiteljesíteni. „Mindezek mellett segítséget kívánunk nyújtani az oktatási intézményeknek a tanulók és szülők igényei szerint létrehozott fejlesztő foglalkozásokon keresztül is, valamint a városi rendezvények és az egyházi együttműködések révén megvalósuló programok előtt is nyitva állunk a jövőben.” – mondta el az ügyvezető.

Az EFOP-2.2.15-16-2017-00001 kódszámú, „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület intézményeinek infrastruktúrális fejlesztései a hátrányos helyzetűek (re) integrációja érdekében” című projektjének részeként a pécsi Janus Pannonius úti épületegyüttes felújítása és fejlesztése bruttó 65 482 348 forintból valósult meg.
 

A képre kattintva megtekintheti az eseményen készült galériánkat: