December 12. és 17. között hat napon át ismét tartósélelmiszert gyűjt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Spar csoport üzleteiben. Az Adni öröm! akcióban idén is a legszegényebbeknek, egyedülálló időseknek, fogyatékkal élőknek, nagycsaládosoknak és hajléktalan embereknek segíthetünk. Idén a 23. alkalommal rendezi meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Spar csoport kijelölt üzleteiben az Adni öröm! akciót. A karitatív szervezet több mint 172 Spar és Interspar üzletben több mint 3500 önkéntes, köztük több száz középiskolás diák részvételével tartós élelmiszert gyűjt a rászoruló embereknek. A gyűjtéshez kapcsolódó legfontosabb információk megtalálhatók a www.adniorom.hu oldalon, ahol az összegyűlt adományok mennyisége is napról napra nyomokövethető. 


Az akció kezdetének reggelén a Budapesten tartott sajtótájékoztatón Kozma Imre atya elmondta, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hű szövetségese a Szeretetszolgálatnak, amiért hálás a karitatív szervezet, hiszen ahhoz, hogy eljuthasson azokhoz az emberekhez, akik várják a támogatásukat, szükséges az is, hogy olyan szövetségeseik legyenek, akikre számíthatnak. „Az Adni öröm! azért izgalmas program, mert mindenki örül. Aki ad, azért ad, mert adni valóban öröm, és igenis szükségünk van erre a békére, ami akkor születik bennünk, amikor jót teszünk. És öröm azok számára is, akik ajándékot, támogatást kapnak. És ha ezt komolyan vesszük, akkor ez örömteli találkozást is teremt a számunkra: találkoznak azok, akik tudnak ajándékozni, és azok, akik örömmel fogadják ezt az ajándékot. Azt kívánom mindenkinek, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, mert lehetőségek azért adatnak, hogy az ember maga is élete békéjét megteremtse és gyógyuljunk is. Hiszen egyedül az emberi kapcsolatok gyógyítanak.”

A csomagok egy része hajléktalan emberek számára készül, főként azonnal fogyasztható tartós élelmiszerekből, más részét nagycsaládosoknak és idős embereknek juttatják el a Szeretetszolgálat csoportjai és intézményei. Az idei Adni öröm! akció vásárlók tízezreinek nyújt lehetőséget arra, hogy az ünnep előtt rászoruló embereken segítsenek. A gyűjtésről az www.adniorom.hu honlapon lehet részletesen tájékozódni, az oldalon a jótékonykodást segítő praktikus információk mellett az akcióban résztvevő üzletek is megkereshetők, az adományszámláló segítségével pedig az összegyűlt élelmiszer mennyiségét lehet nyomon követni. Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként idén is személyesen részt vesz karácsonyi gyűjtésben.
Az idei kampány alapgondolata az, hogy az Adni Öröm! akcióban adakozó emberek névtelen jótevői egy másik családnak, amelynek tagjaival valószínűleg sosem fognak találkozni. Ennek ellenéri mégis úgy gondoskodnak róluk, mintha saját rokonaik lennének. Ezt a gondolatmenetet fejezi ki a „Lett egy másik családom” szlogen.

"Az adásban az élet ereje ragyog fel." Kozma Imre atya 

Idén is elsősorban tartósélelmiszerre van a legnagyobb szükség, a bevásárló listára érdemes felírni például a lisztet, tésztát, cukrot, olajat, konzerveket és édességet. A legkisebb felajánlás is nagy segítséget jelent. Az Adni öröm! akcióban az önkéntesek több tevékenységben is segítik a Szeretetszolgálat munkáját: az üzletekben a gyűjtésben, a raktárakban csomagolásban, majd a szállításban és a csomagok kiosztásában is közreműködnek.

Ördög Nóra, a Spar háziasszonya a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy megtapasztalta, a jótékonyságra való hajlam megvan az emberekben, és keresik azokat a megbízható és hiteles módokat, amelyekkel biztosak lehetnek abban, hogy az adományok jó helyre mennek. „Azt gondolom, hogy az Adni öröm!-nél megbízhatóbb, tradicionálisabb és jobb módot nem találhatunk arra, hogy karácsony előtt gondoskodjunk a rászorulókról. Azért is nagyon szeretem ezt az akciót, mert nagyon egyszerű. Amikor vásárolunk nem kerül sokkal többe, hogy egy kiló lisztet vagy csokoládét beletegyünk a kosarunkba.” – mondta el a műsorvezető.

A boltokba betérő vásárlókat a máltai önkéntesek személyesen szólítják meg, és azt kérik tőlük, hogy lehetőségükhöz mérten vásároljanak élelmiszert a rászorulóknak is. Az adományokat a pénztárak mögött felállított piros asztaloknál veszik át, dobozokba gyűjtik, majd elszállítják a Szeretetszolgálat raktáraiba, ahol azonos értékű egységcsomagokat készítenek az önkéntesek. Az elkészült egységcsomagokat részét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei és helyi csoportjai még az ünnep előtt eljuttatják a rászorulóknak.