A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Szijártó László ünnepi beszéddel köszöntötte a hajléktalan embereket. Az ünnepség során Stadler László Dezső plébános a hajléktalan embereknek felidézte, hogy Jézus a társadalom perifériáján lévő embereknek milyen nagy szerepeket szánt, mennyire fontosnak tartotta őket.


A vendégek előadták a három fa legendáját, miszerint néha úgy látszik, a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk, de tudhatjuk, hogy Istennek terve van velünk. Ha benne bízunk, nagyszerű ajándékokat kaphatunk tőle. Az Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő közös eléneklése után a plébánia és a karitász közössége megvendégelte a hajléktalan embereket.