Már akkor is, mikor még iskolába jártam, és arról töprengtem, vajon hogy folytatódik az életem az iskola befejezése után, az volt az álmom, hogy egy évet külföldön töltsek, más embereknek segítsek, miközben tapasztalatokat gyűjthetek. Némi keresgélés után rábukkantam az Európai szolidaritási testületre (ESK).  Így lehetőség nyílt számomra, hogy 2019 szeptemberében Magyarországra utazzak. Az volt a célom, hogy július végéig önkéntes szolgálatot teljesítsek a kis Tarnabod nevű faluban, és nagy várakozásokkal egyszerűen elindultam.

A legizgalmasabb az egészben az volt, hogy egy olyan országban élhetek, amelynek a nyelvét egyáltalán nem ismerem. Persze arra gondoltam, hogy biztosan tud valaki angolul, úgyhogy nem nagyon izgatott a nyelvismeret hiánya. De Tarnabodra érkezésem után ez az elképzelésem megcáfolódott. Be kell valljam, ez a tény eleinte sokkolt, és természetesen nagyon megnehezítette a kommunikációt. Eleinte csak a testbeszéd állt rendelkezésre és az internet segítsége, de meg kell mondjam, nagyon hamar javult a helyzet! Egyre könnyebben ment, hogy új szavakat fogjak fel és ismételjek. Így lassacskán sok mindent megértek. A beszéd természetesen jóval nehezebb, de a végén már ki tudtam magam fejezni. Végül is tehát nagyon örülök, hogy egy kizárólag csak magyarul tudó környezetben voltam. Ma messze nem értenék meg annyit magyarul, ha mindenki beszélt volna angolul.

Mikor először voltam Tarnabodon, nagy szeretettel fogadtak és köszöntöttek. Mindjárt nagyon sokan megöleltek, ez nagyon sok biztonságot adott. Munkám középpontjában a gyerekek voltak: naponta különböző intézményekben dolgoztam, nyolcadik osztályosig bezárólag mindenféle korcsoportba tartozó gyereket gondoztam. Mindig élveztem a munkát, mert számomra nagyon izgalmas volt a Magyarország és származási országom, Németország közötti különbségeket megfigyelni, átélni és hozzászokni. Számomra nagyon értékes volt, hogy egyes gyerekek a kezdet kezdetétől bíztak bennem, már az első nap barátság-karkötőt ajándékoztak, vagy egyszerűen csak újra és újra türelmesen próbáltak magyarul tanítani – mindezt annak ellenére, hogy alig ismertek. A gyerekek kifejezetten fantasztikus tanárok :-) !
Mélyen megmaradt bennem az egyik mozzanat: az óvodában az egyik gyerek rajzolt egy képet, és megkérdezett, hogy rá tudnám-e festeni az ő jelét, hogy később is tudni lehessen, hogy ez a kép az övé. Megnevezte a jelet, de én nem ismertem ezt a szót. Akkor kézen fogott, és a szekrényéhez vezetett, amin rajta volt a jele. Még többször kimondta a „masni” szót – ez volt a jele- míg végül meg tudtam jegyezni. Még mindig elbűvöl, hogy ez a kis óvodás fiatal kora ellenére megtalálta a módját, hogy elmagyarázzon nekem dolgokat.
Általában nagyon jó volt, hogy kirándulásokat lehetett tenni, pl. cirkuszba, síelni, koncertre lehetett menni. Kirándulásokból nagy volt a választék, ami nem csak a gyerekek számára volt nagyszerű élmény. Így nekem is lehetőségem volt, Magyarországot, az embereket, a kultúrát jobban megismerni, ami az ilyen önkéntes szolgálat nagy előnye.

Természetesen akadt számomra több megdöbbentő vagy ijesztő momentum is. Ezek közé tartozik először is az, hogy milyen körülmények között élnek az emberek, milyen szegények, milyen alacsony a képzettségük. Ez főképp eleinte volt hihetetlenül nehéz számomra, mert fel nem tudtam fogni, amit láttam. Nem tudnám elképzelni, hogy az életem adományoktól függjön és segítség nélkül ne tudjam a hétköznapjaimat megoldani.


A Tarnabodon eltöltött idő után csak azt mondhatom, hogy megtanultam németországi életemet megbecsülni. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok, mert így sok mindent másként látok és érzékelek. Továbbra is hálás vagyok, hogy külföldön tartózkodásom alatt ennyi mindent tanulhattam. Nem könyvből vagy elméletben, mint az iskolában, hanem sokkal inkább tapasztalatokból, élményekből és egy - a számomra más - világban eltöltött időből. Ezt nagyra értékelem.

Márciusban a koronavírus miatt sajnos megkezdődött az iskolabezárás. Az iskolákon kívül ez szinte az élet minden területét érintette. Nem akartam elmenni, mert nem akartam ilyen egyszerűen magam mögött hagyni a Magyarországon töltött csodálatos időszakot. De mivel több hét után sem látszott a helyzet javulása, nehéz szívvel és a kiküldő szervezet ajánlására mégis rászántam magam az elmenetelre és az önkéntes szolgálat megszakítására. Ez a döntés egyáltalán nem volt egyszerű számomra, mivel annyira örültem a külföldön eltölthető évnek, és annyira sok jót élhettem át. Mindennek ellenére nagyon hálás vagyok, hogy mégiscsak nyolc hónapot tölthettem Tarnabodon. Ez alatt az idő alatt sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem, melyek egész életemre elkísérnek. Közelebbről megismertem egy másik országot és egy másik kultúrát, és nagyon jól éreztem magam. Semmiképp sem bánom, hogy az ESK mellett döntöttem, és mindenkinek ajánlom, hogy használja ki ha ilyen lehetősége adódik.