Érdeklődtünk a rászoruló családoktól, hogyan élték meg ezt a nehéz és bizonytalan időszakot. Válaszként elmondták: nagyon nehéz volt több gyermekkel otthon maradni, lekötni őket, s főként az otthoni oktatással voltak nehézségeik, gondjaik. Sok volt a feszültség ebben az időszakban, viszont próbálták kihozni belőle a maximumot és a pozitív oldalát nézni. Örültek, hogy több időt tölthetnek gyermekeikkel, több közös programot csinálhattak még ha csak a saját otthonaikban is volt erre lehetőség.

Az idős, nyugdíjas, egyedül élő személyek számára a járványhelyzeti bezártság, valamint az egyedüllét okozta a legnagyobb nehézséget. Örültek volna, ha legalább raktárunk nyitva tartott volna, hiszen a máltai önkéntesekkel és dolgozókkal is szoros bizalmi kapcsolat alakult ki az évek alatt, s így egy kis beszélgetés a ruhák válogatása közben nagyon jól esett volna számukra.

Sokan várták már, hogy újra eljöhessenek a szociális ruharaktárba, hiszen a családok részére már szükség volt a tavaszi nyári ruhadarabokra, főként a gyerekesek esetében.

Szépkorú önkénteseink is közben visszatértek segíteni és a helyi közösségi élet a nehéz időszakot követően újult erővel és lendülettel folytatódott.

 

Csovcsity Claudia munkatárs

Maros Beáta csoportvezető