Révai Krisztina 2015 óta készít ékszereket REkreáció márkanévvel a Máltai Szeretetszolgálat Pécsett működő elektronikai bontóüzemének munkatársaként, a szétszerelt számítógépek alaplapjaiból az üzemben dolgozó megváltozott munkaképességű munkatársaival. A fülbevaló, medál, karkötő, nyaklánc, gyűrű és mandzsettagomb kollekciót Révai Krisztina álmodta meg, aki a rehabilitációs mentor munkája mellett ékszerkészítő is.

A Legyünk kreatívak hulladékból című ötleletpályázatot a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából áprilisban írta ki az ITM, célja az volt, hogy díjazzák a haszontalannak tűnő, kidobásra szánt termékek újrahasznosítását, azok kreatív felhasználását. A felhívásra 39 pályamű érkezett, melyek közül négyet díjaztak, az első helyezett az alaplapból készült REkreáció mandzsettagombbal Révai Krisztina lett.

A díjazottak elismerését Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára adta át. Az államtitkár elmondta, a pályázat célja éppen azt volt, felhívják a figyelmet arra, a hulladékoknak van második élete, az anyagok, tárgyak életre kelhetnek egy másik eszközben. Boros Anita emlékeztetett, hogy az ITM intenzíven foglalkozik a körforgásos gazdaságra történő átállással, főként azokkal a kérdéskörökkel, amelyek a termékek életciklusának meghosszabbítását támogatják.

Az alaplapból készült mandzsetta mellett díjazták a fémhulladékból, zártszerelvényekből és famaradványokból készült órát, a textilhulladékból készített használati tárgyakat, valamint a papírhulladékból kialakított gyümölcsöstálat is. A minisztérium tervei szerint az országban több helyen is bemutatják a nyertes pályaműveket, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kreatív újrahasznosítás lehetőségeire.