Olv.: Bölcs 12,13.16-19 – Róm 8,26-27 – Mt 13,24-43
Példabeszéd a konkolyról
Szentmise bevezetése
Sajátos módon szeretném köszönteni a Testvéreket:
Köszöntöm Isten országának polgárait!
Mi tagjai vagyunk Isten országának. Ma szeretnénk magunkban elmélyíteni: Mit jelent Isten országa polgárának lenni? Ez a világ reménye! Lehet, hogy ezt csak Jézus gondolja így és mi, a világ egészen másképpen vélekedik erről. Mi akkor is Jézushoz tartjuk magunkat!
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghalt orvosára, Eőry Ajándokra gondolok, a szegények orvosára, vagy ahogy a mai Új Emberben olvashatjuk: az irgalmasság orvosára. Ma este érte lesz egy ünnepi szentmise, reá emlékezünk és megköszönjük az életét!
A mai szentmisét Andrea és János, kedves házaspárért ajánljuk fel, akik ma 49 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Ennek a házasságkötésnek az egyik tanúja én voltam. Gondoljunk még Tiborra, aki minden alkalomkor az előénekesek hangját erősíti. Vidéken rosszul lett és kórházban van. Az állapota aggasztó, imádkozunk érte! Meg fog gyógyulni! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket!
Szentbeszéd
Kedves Testvérek! Ami rejtve volt a világ kezdetétől fogva, azt Jézus Krisztus nekünk kifejtette. Kibontotta nekünk ezt a titkot, ezt az igazságot. Tehát mi ma – többek között – azt a lehetőséget kapjuk, hogy erről a titokról nem példabeszédben hallunk, bár a példabeszéd ennek a titoknak fontos tartalmát jeleníti meg.
Ennek a titoknak ma és mindig különös aktualitása van, mert az evangélium mindig aktuális. Az Isten tanítása mindig aktuális, de most különösképpen ebben a világban, amely istennélküli világ. Ez a világ nem akar helyet adni az Isten országának! Az Isten országa nem ebből a világból való, de ebben a világban kezdődik. Más megközelítéssel:
Isten országa bennetek van! Olvashatjuk a Bibliában:
Isten országa megkezdett örök élet!
Különösképpen is fontos ez az üzenet, mert az ember azért született, hogy éljen és a földi élet megkezdett örök élet. Olyan az örök életünk, amilyen a mostani életünk. Megkezdett örök élet, figyelmeztet bennünket az Írás, olyan világban, amely úgy gondolja, hogy nincs szüksége az Istenre, következésképpen az Isten országára sem! Nekünk még hangosabban kell mondani, mert mi nagyon szeretnénk, ha ez a világ megmenekülne!
Ez a világ istenes világ maradna! A világ az Isten vetése. Ebben a világban van konkoly is, ellenséges ember műve, – hallottuk. Isten biztos, hogy nem vet konkolyt! Azért mi nagyon szeretnénk, ha az utánunk jövő leszármazottaink olyan világban élhetnének, ahol jelen vannak az Isten igazságai, azok az igazságok, amelyekhez lehet igazítani az életünket. Ha őszinték vagyunk, azt tapasztaljuk, hogy ez az istennélküli világ eléggé összekuszálódott. Éppen elég okunk van arra, hogy panaszkodjunk.
A panaszkodás önmagában semmit sem ér. Sokkal többet ér, ha szembesülünk az Isten tanításával. Ez az életünk jövőjét és a világ jövőjét is jelenti. A kérdés élesre állított: marad-e a keresztény örökség, meg tudjuk-e jeleníteni? Isten országa bennünk van. Meg tudjuk ezt élni, mutatni, vagy erre képtelenek vagyunk már.
Nyilvánvaló kihívás, de ne emlegessük állandóan a jövőt, ahogy a múlt vasárnap erről szóltam. Jönnek majd a muszlimok, jönnek az arabok és egészen más világ lesz itt Európában, azon az egyetlen földrészen az öt közül, ahol a keresztény értékek a meghatározóak. A mai vasárnap is erre figyelmeztet bennünket.
Isten országa itt kell, hogy legyen, mert az e világi ország nem az Isten országa! Vagy e világi ország, vagy Isten országa? Nem! Az Isten országa ebben a világban van és az emberen múlik a megvalósítása. Áldott hatalom! Hallottuk, milyen az Isten hatalma. Isten hatalma türelmes, az Isten hatalma lehetőséget ad az embernek az önismeretre, az életének megváltoztatására. Ha mellé tesszük a világi hatalmat, akkor rá kell döbbennünk arra, hogy e világi hatalommal nem lehet rendet teremteni.
Csak a szeretet hatalma tud rendet teremteni
bennünk, körülöttünk és a világunkban is!
Isten hatalmáról van szó az Isten országában. Az Isten országa szent, ezt a Biblia így jelöli meg. A szent a héber gondolkodás szerint: elkülönített a világtól és az embertől. Ne ijedjünk meg ettől a megfogalmazástól, ezt a modern ember így fejezi ki: Az Isten más! Isten más, mint mi vagyunk! Jézus mondja: elérkezett hozzátok az Isten országa, kinyilatkoztatja magát, kiárasztja szeretetét, közel jön hozzánk és ez a döntő!
Aki az emberen segíteni akar,
annak közel kell menni az emberhez!
Nem lehet segíteni az embernek úgy, hogy az ember gondjával-bajával foglalkozunk konferenciákon. Tegyük, fontos, de ha itt megállunk, akkor… A szent Isten, aki megmutatja magát, kiárasztja szeretetét, mert Isten a szeretet! Meghív bennünket szeretetközösségbe önmagával!
Ha a héberek történetét nézzük, Isten először fölszabadítja a rabságban lévő népet, mert a rab nem tudja szeretni a rabtartóját. Szabaddá teszi a népet, hogy tudjon szeretni, mert szeretni csak szabad ember képes. Ez az igazság megy tovább Jézus életáldozatában, értünk meghal, megmutatja szeretetét, hogyan lehet egymást szeretni! Lehet róla beszélni… A szeretettel szeretnénk egymást megajándékozni!
Most itt van egy házaspár, akik éppen arra gondolnak, hogy 49 éven át, hogyan tudták közvetíteni egymás felé a szeretetet! Jézus megmutatja! Szeretetünk mértéke az áldozatkészségünk! Az áldozatkészségünk visz közel a másik emberhez! Különben szólamokról van szó. Isten szeretetének a titka a rossz problémájának a mélyén rejtőzködik. Isten megengedi a rosszat is, mert Isten tudja, hogy a rosszat nem lehet legyőzni egy másik rosszal.
A rosszat csak szeretettel lehet legyőzni!
Isten országában ez a megoldás!
Isten országában így gondolkodnak. Ez nekünk is szól embereknek, akik szívesen irtogatjuk azokat, akik másképp gondolkodnak, mint mi. Ilyenek vagyunk mi emberek, közben tudjuk azt, hogy tűrni a gonoszt azt jelenti, hogy a gonoszhoz nem szegődünk.
A jót ebben a megalkuvással teli világban csak azok tudják képviselni, akik a rosszra jóval válaszolnak! Nincs más út! Az Isten országának ezek az alapigazságai. A konkoly, a búza, a mustármag, a kovász segíthetnek, hogyan tud megjelenni ez a gondolkodás általunk a világban. Ha ez a gondolkodás kiszorul a világból, akkor nincs világ többé.
Nincs olyan Föld, ahol az embernek lehetősége van arra, hogy éljen! A világ, a Föld az Isten szántóföldje. Isten csak jót tud akarni! A konkoly ellenség műve, mondhatnám a Sátánt, az ördögöt. Az ördög belénk bújik. Isten szeretetének titka a gonoszság fogalmának a mélyén van, még a gonoszságot is el tudja viselni, mert ő a szeretet Istene!
Isten bízik abban, ha időt ad az embernek, akkor megváltozhat és új életet élhet! Ezért olyan fontos az, hogy amikor a búzát, a konkolyt emlegetjük, akkor ne felejtsük el, bennünk van a konkoly is, nemcsak a búza.
Nekünk kell egyszerre a búzát vigyázni,
vagyis jóindulatúnak, szeretetteljesnek, áldozatkésznek lenni egymásért!
Irtani kell a konkolyt magunkban, nem másra kell bízni!
Nem tűrjük meg a hazugságot, a hamisságot, a rossz gondolatokat,
amelyekkel egymást célozzuk!
A magocska, a legkisebb mag hatalmas fává terebélyesedik. Ne felejtsük el, az az üzenete, hogy nem a kicsi az, amit emlegetni kell. Ne arra gondoljunk, hogy merjünk kicsik lenni, ez elterelő gondolat. Hanem a legkisebb dolgokat is, a legkisebb gesztusokat is nagy szeretettel kell tenni! Ez a mag csírája, a mag életereje, a legkisebb dolgokat is nagy szeretettel tenni. Erről szól az élet!
Ne akarjon mindenki valami hatalmas művet, tetteket végrehajtani. Na majd akkor, ha odakerülök. Soha se kerül oda, aki csak oda akar kerülni. A legkisebbekben kell hűségesnek lenni nagy szeretettel. Teréz Anya mondta, nekem minden szeretetem benne van abban, amikor megállok egy haldokló mellett!
Gondolok Eőry Ajándokra, erre a csodálatos emberre, aki biológus, matematikus, orvos volt és Budapest utcáinak a szegényeiért tette a legtöbbet az elmúlt húsz esztendő alatt! A legkisebbeknél tudott megállni és nagy szeretetet megjeleníteni. Erről van szó! Jézus mondta: „Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, Nekem tettétek!”
Assisi Szent Ferenc ezért mondta: a kicsinyek között a legkisebb! Ezért mondják a ferencesek, mi vagyunk a kistestvérek. Adja Isten, hogy mindig kistestvérként tudjanak lenni ebben a világban. Vagy a mi rendalapítónk Istenes Szent János még tovább ment, mikor azt mondta, hogy én egy nulla vagyok! Ilyen emberek azok, akik a legnagyobb szeretettel tudják tenni azt, amit a legkisebbekért tenni kell.
A kovász, csipetnyi kell belőle, de ez a kovász csak akkor működik, ha beleteszik a lisztbe. Ha nem teszik bele a lisztbe, akkor hiába van. Isten országa bennünk van. Az isteni logika a mi logikánk kell, hogy legyen. Ez az jelenti, hogy kint a világban kell ezt a kovászt megjeleníteni az emberek életében csipetnyi jósággal, csipetnyi figyelemmel, csipetnyi együttérzéssel élni, találkozni az emberekkel.
Sajátos világban élünk, e világi világ, ha ilyen van. Világ van, amelyben vannak emberek, akik istennélküliek, ezt a világot nevezzük e világinak. Van világ, amelyben istentelenek és istenes emberek élnek!
Mi mindenképpen ebben a világban
az Isten országának tagjaiként szeretnénk élni,
mindezeket az értékeket hordozni, egymásnak ajándékozni,
a magunk örömére, egymás javára és Isten nagyobb dicsőségére!
+ A M E N +
Imaszándék a Mi Atyánkhoz
Kedves Testvérek! Nagy csatákra kell számítani a mai napon is. Gondoljunk arra, hogy vannak olyanok is, akik értünk csatáznak. Nemcsak a magyarokra gondolok, hanem mindazokra, akik az Isten országát építik. Vagy mindez semmit sem számít, akkor beáll egy istennélküli világ.
Imádkozzunk most azért,
hogy legyen néhány ember azok közül az emberek közül,
akik Isten ajándékára gondolnak,
nemcsak az emberek jólétére, hanem a jóllétére is!
Mi Atyánk…
Könyörögjünk
Kérünk Istenünk, légy irgalmas a te népedhez és minket, akiket a mennyei misztériumokba beavattál, vezess át a régiből az új életbe Krisztus, a mi uruk által. Amen
Szentmise befejezése
Kedves Testvérek! Isten áldásával megyünk tovább az utunkon. Gyomlálgassuk magunkból a konkolyt. Vessünk be minden lelki erőt a legkisebb tetteinkbe is. Legyünk kovász, egymás számára éltető erő és ajándék. Andrea és János, külön áldás kísérjen titeket. Milyen jó, hogy tovább tudtok együtt menni az úton!
Gondoljunk köszönetképpen Eőry Ajándokra is, aki a legkisebbek között nagy művet hajtott végre. Sok szegény, beteg embernek nemcsak gyógyítást adott, hanem ennél sokkal de sokkal többet! Örüljünk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz tartozott, a mi családunk tagja volt.
+ Á L D Á S +
Fotó: ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP A év (2020.)