- A sötétlila a kedvenc színem, ez pont nekem volt elkészítve – mondta lelkesen egy alsó tagozatos kislány, hátán a nagy lila iskolatáskával. - Nagyon tetszik minden, ami benne van, tornazsákot is kaptam hozzá és Elza van a füzeteken – részletezte új táskája tartalmát egy másik első osztályos kislány a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házában, ahol 15 gyermek vehette át az iskolakezdés napján az új iskolatáskáját. A karitatív szervezet és a CsodaCsoport Alapítvány gyűjtésében 678 darab tanszerekkel megtöltött táska és 6 millió forint gyűlt össze a rászoruló gyerekek javára. Az adomanyozz.hu oldalon és az alapítvány közösségi oldalán felajánlott készpénzadományokból további iskolaszereket és táskákat vásárol a máltai szervezet, így összesen 1200 gyermek iskolakezdését segíti a #CsodaTáska akció.

Az iskolatáskák kiosztását augusztus végén megkezdte a Szeretetszolgálat, több száz gyermek kezdte „csodatáskával” a tanévet. Az iskolakezdés napján a budapesti intézményben élő családok gyerekei vehették át az iskolaszereket. Az átadáson Bognár László, a Közép-Magyarországi Régió önkéntes- és adománykoordinátora elmondta, a #CsodaTáska akció megmutatta, hogy az olyan nehéz helyzetben is, amikor sokan a megélhetésüket és jövőjüket féltik, képesek összefogni a jó szándékú emberek és odafordulni azokhoz, akik a leginkább rászorulnak. „Nemcsak az a nagyszerű, hogy megtöltötték nektek ezeket a táskákat, de az is látszik, hogy szeretettel tették ezt. Amikor hátadra veszed a táskádat, tudd, hogy van valaki, aki gondol rád és azért készítette el a csodatáskát, hogy örömödet leld benne.” – mondta a gyerekeknek a máltai szakember, és hozzátette, sok táskában található rövid biztató üzenet is. „A legtöbb táska nagyon szép állapotban érkezett, a bennük lévő eszközök pedig szinte kivétel nélkül bontatlanul, gondosan voltak bepakolva. Látszott a táskákon, hogy nagy szeretettel készítették össze őket, ami azt jelenti, meghallották az emberek a kérésünket, hogy csak olyat ajánljanak fel, amit a saját gyermeküknek is szívesen odaadnának. Érkeztek üresen is táskák, és kaptunk csak tanszereket is táska nélkül, például a Telér Trade Kft. több mint 6300 darab füzetet ajánlott fel, melyekkel ki tudtuk egészíteni a táskák tartalmát.” – részletezte a gyűjtés eredményét Bognár László.

Egy hat gyermekes édesanya öt iskolás korú gyermeke kapott új táskát az iskolakezdésre. „A nagylány azt mondta, neki jó lesz a régi táska és tolltartó, pedig már nagyon rossz állapotban vannak. Újat nem tudtam volna venni, ebben a táskában pedig pont olyan tolltartó volt, amilyet szeretett volna. A harmadikos és hatodikos füzetcsomag elfogyott a boltból, nem tudtuk volna megvenni, mire szükség volna rá, de a táskák tele vannak füzetekkel. Ha csak a füzeteket, ceruzákat számolom, és az első osztályosnak azt a sok mindent, amit összeírtak az iskolában, akkor is több mint húszezer forintot kellett volna még a héten kiadnom csak a tanszerekre. Nagyon nagy segítség nekünk ez az öt táska. Ráadásul a legkisebb fiú imádja a focit és volt éppen egy focis mintájú táska és benne, ami lehet, minden focis, mintha épp neki készült volna. Ez külön öröm.” – mesélte az anyuka.


A CsodaCsoport Alapítvány alapítója, Tasik Nikolett segített a gyerekeknek kiválasztani a megfelelő táskát életkoruk, évfolyamuk és persze ízlésük szerint. „Nagyon büszke vagyok a CsodaCsoportra, mert azonnal mögé álltak a kezdeményezésnek és több mint kétmillió forint gyűlt össze a licit oldalunkon. Sokan megosztották személyes történeteiket a saját nehéz gyerekkorukról, és hogy épp azért szeretnének most segíteni, mert tudják, milyen hátrányos megkülönböztetést szenvedhet el egy gyermek, ha hiányoznak az alapvető felszerelései. Ez volt az első olyan nagyszabású gyűjtésünk, ami nem beteg gyermek gyógyulásáért szerveződött, és örülünk, hogy ennyi iskolásnak tudunk segíteni.” – mondta az alapítvány képviselője.

Az iskolatáskákat és a tanszereket a Máltai Szeretetszolgálattal kapcsolatban álló nehéz helyzetben élő családok gyermekeinek adja át a szervezet. Jut a családok átmeneti otthonaiba, a legszegényebb településeken élő gyerekeknek és az önkéntes csoportok által támogatott családoknak is.