A Porsche Hungaria Kft. a koronavírus járvány tavaszi időszakában tett felajánlást a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül a karitatív szervezetek javára, hogy a szervizbevételéből húsz magyar gyártmányú ózongenerátoros fertőtlenítőberendezést és a működéshez szükséges antimikrobiális hatóanyagot vásárol. A hat nagy karitatív szervezet segítségével mind a 19 megyébe, illetve a fővárosba kerültek berendezések. Tavasszal Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pátyon működő Befogadás Háza idősotthonában, novemberben pedig a pilismaróti Esthajnalnak Idősotthonban vettek át egy-egy készüléket. A Porsche Hungária felajánlása nyomán a hat karitataív szervezet közreműködésével 19 megye különböző bentlakásos otthonaiba kerülnek készülékek, melyek segítségével az idősotthonok hatékonyabban tudják végezni a fertőtlenítést.

A Porsche Hungária április 29-én kezdett egyhónapos kampányában minden, a Volkswagen szervízhálózatukba javításra érkezett autó után 1000 forintot ajánlottak fel. A kampány során 6 924 000 forint gyűlt össze, melyet a cég 10 millió forintra egészített ki. Ezt az összeget 20 ózongenerátor és a működtetéséhez szükséges hatóanyag vásárlására fordította. A vállalat közleményében azt írja, fontosnak érezték a legveszélyeztetettebb korosztály, az idős emberek, különösen is a bentlakásos intézményekben élők védelmét. A magyar gyártmányú készülékekből minden megyeszékhelyen működő bentlakásos idősotthonba került egy-egy, valamint két budapesti intézménybe is. A Mobilsept Kft. által gyártott professzionális eszköz az ózongenerátoros fertőtlenítésen túl egy speciális védőréteget is kijuttat a felületekre, ezzel nagy mértékben megnövelve a fertőtlenítés hatásainak hossz távú fenntartását.