A csomagokat két alkalommal, évkezdéskor és a téli időszak elején vehetnek át a családok, tehát minkét alkalommal 20-20 ezer csomagot juttat el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és partnerszervezeteinek, a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat és Ökumenikus Segélyszervezet hálózatán keresztül a Felzárkózó Települések programban résztvevő 300 legszegényebb településen élő mintegy 20 ezer kisgyermek családjának.

„Azt gondolom, ez nem ajándék, ezeknek a gyerekeknek ez jár” – mondta Vecsei Miklós a sajtóeseményen. „Ugyanis amikor felzárkózásról beszélünk, joggal várjuk el, hogy közös megfeszítéssel jussunk előre, de a felzárkózás matematikai képlete szerint gyorsabban haladnak azok, aki felzárkózni akarnak, mint a társadalom közepe. Ha ez nincs így, akkor nincs felzárkózás, és azt gondolom, minden ilyen program ezt a gyorsítást szolgálja.”

Prof. Dr. Kásler Miklós így fogalmazott: „A mai összejövetel célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az iskolakezdés mindig nehéz azoknak a családoknak, akiknek a viszonyai szociális értelemben szegényesebbek, ne adj Isten, társadalmi kirekesztettség állapotában élnek. Ezen belül külön felelőssége mindenkinek – és ez levezethető a keresztényi szemléletből – a segítéségnyújtás, a támogatás, a szolidaritás, mindez a szeretet jegyében.”

A tanévkezdés nagy anyagi terhet jelent a nehéz helyzetben élő családok számára, ezért a kormány az iskolakezdési támogatások mellett – ingyen tankönyvek, tanszercsomagok – az óvodakezdésben segítséget kíván nyújtani a rászoruló gyerekeknek. A 800 millió forintból megvalósuló projektben elkészült óvodáztatást segítő csomagokat két részletben vehetik át a családok. A nyár végén az tanévkezdést segítő eszközök és fogyasztási cikkek kapnak helyet a dobozokban, többek között ágynemű, tisztálkodó szerek, hátizsák, majd, ugyanezek a családok novemberben újabb csomagot kapnak. A téli csomagba a játékok és hasznos eszközök mellett kerül sapka, kesztyű és vitamin is.

A Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában elkészült csomagokat a máltai szervezet és partnerszervezetei a Felzárkózó Települések program 300 helyszínén az óvodákban, illetve a családok otthonában adják át. A családokat az intézmények, illetve a helyi önkormányzatok és védőnők közreműködésével érik el a szervezetek. A felzárkózást segítő program a fogantatástól a szakma megszerzéséig kíséri el a gyermekeket, hogy életszakaszaik minden pontján megkapják azt a támogatást, amivel sikeres életet élhetnek.

A sajtóesemény végén Vecsei Miklós a Máltai Szeretetszolgálat szemészeti programjának szűrőbuszát is bemutatta Kásler Miklós miniszternek.

A RSZTOP-2.1.2 -21 Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára II. című konstrukcióban – amely a 1347/2016. (VII. 6.) Korm. határozat alapján kifejezetten a máltai szervezettel való együttműködésre kiemelt projektként került meghirdetésre – a program 800 millió forintból, európai uniós forrásból, 100%-os intenzitású támogatással valósul meg. Célja az óvodaköteles korú 3-6 év közötti gyerekek és családjaik támogatása.