Az első Csilla von Boeselagerről elnevezett épület 1996. augusztus 23-án nyitotta meg kapuit az ország első ápolási otthonaként. Kozma Imre atya az ünnepi szentmisén arról szólt, hogy nagy öröm egy ilyen negyedévszázados jubileum, melyen hálát lehet adni sok-sok embernek az odaadó buzgóságáért, akik azért dolgoznak, hogy az ember a legkiszolgáltatottabb helyzetében se veszítse el az emberi méltóságát. „Az Istennek mondott köszönet után mindenképpen említsük Csilla asszonyt, aki egyre fogyó emberi ereje ellenére még olyan lelki energiákat tudott elhozni szülőhazájába, amely elegendő volt ahhoz, hogy megújulást hozzon. Abban az időben maga a szó, hogy ’máltai’, az újat, a jövőbe mutatót jelentette. Most ezt köszönjük meg Csilla asszonynak, és azt, hogy az életét adta oda erre a küldetésre. Mi pedig a boldog örökösök vagyunk. Ránk bízta az Isten a hagyatékot és a mi feladatunk, hogy ezt az örökséget tudatosítsuk magunkban. Teljesítsük a küldetésünket. Talán nagyon egyszerűen így mondhatnám: az élet szolgálatát.” Az alapító elnök hangsúlyozta, a miskolci ápolási otthon, ahogy minden szociális és egészségügyi intézmény az új élet győzelméről tesz tanúbizonyságot, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az irgalom biztonságot és védelmet nyújt a másik embernek. „A pandémia alatt világossá lett számunkra, hogy az ember mennyire kiszolgáltatott, és ugyanakkor ebben a kiszolgáltatottságában az ember a találkozásokban olyan kapcsolatokra lel, olyan kapcsolatok világába kerül, amely kapcsolatok teljessé teszik a mi emberi életünket, mert nem magunkért élünk.” 

Az ünnepi szentmise után a miskolci önkéntes csoport és a Csilla von Boeselager ház alapítója, Dr. Csiba Gábor felidézte, hogy Csilla von Boeselager asszony, amikor először járt Miskolcon azt mondta, ha tudnak olyan tevékenységet, amely egyedi, akkor arra szerez támogatást. Az előkészületek 1994-ben megkezdődtek, a telket a miskolci Polgármesteri Hivatal, illetve Kobold Tamás akkori polgármester adományozta a Máltai Szeretetszolgálatnak.  Az építkezés elkezdéséhez szükséges kezdő tőkét, 75 ezer német márkát Csilla von Boeselager bárónő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója, örökös tiszteletbeli elnöke gyűjtötte össze Németországban. Az épület megnyitását Csilla asszony már nem élhette meg, de a tiszteletére az ő nevét viseli. 1996-ban a Csilla von Boeselager ház krónikus fekvőbetegellátó egészségügyi intézményként, 60 ágyon kezdte meg működését. 2010-ben 10 ággyal bővítették a kapacitást, ezek idős, ápolásra szoruló hajléktalan emberek ellátására lettek kialakítva. 

Dr. Csiba Gábor kiemelte, az 1996-os alapításkor az volt a cél, hogy beteg és idős embereket ellátó intézmény jöjjön létre, de akkor ez az intézményi forma egyedülállónak számított – olyannyira, hogy a működéséhez szükséges jogszabályi háttereket is ekkor hozták létre, ápolási protokollja pedig mintául szolgált később az országban létesített hasonló intézményeknek. De ennek az intézménynek a mintájára jöttek létre később a kórházakon belül működő ápolási osztályok is. A máltai ápolási otthon az egyetlen, mely indulás óta önállóan, nem egy kórház részeként működő ápolási osztály. Az átadás óta 8200 beteget ápoltak az intézményben, a tetőtérben működő idősotthonban 152 lakó fordult meg, a népkonyhán pedig 945 ezer adag ételt főztek rászoruló embereknek. 

Miskolc polgármestere, Veres Pál megköszönte a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek negyedévszázados szolgálatát. „A betegek ápolása és a rászorulók számára történő segítségnyújtás a legnemesebb cselekedet, amelyet egy ember a másikért tehet. A Szeretetszolgálat munkája páratlan, munkatársai elhivatottsága pedig példaértékű. Tevékenységeikkel példát mutatnak alázatból, emberségből, empátiából.”

Kis Imre régióvezető elmondta, az országban már több Csilla von Boeselagerről elnevezett ház, utca, szobor található, de mindközül a miskolci volt az első. „'96-ban én még csak a tokaji csoport vezetője voltam, de amikor az építkezést megláttuk, mindannyiunknak nagy lelkesedést adott. És most, mint az észak-magyarországi régió vezetője, arról kell, hogy beszéljek, hogy bizony ez az építkezés az egész régió fejlődésének az egyik sarokköve lett."

A 25 éves ápolási otthonban az ellátást tekintve ugyanaz zajlik, ami a kórházak ápolási osztályán, azzal a különbséggel, hogy a Máltai Szeretetszolgálat intézményében a betegek egészségügyi ellátása mellett otthont nyújtanak nekik. Rendszeres foglalkozásokkal, programokkal, például ünnepségekkel, kulturális rendezvényekkel is színesítik a mindennapokat. Az intézménybe kerülők maximum egy évet tölthetnek az ápolási otthonban. Fél év alatt családtaggá válik a beteg is és már a hozzátartozót is Valikának szólítják, nem pedig a Kovács néni lányának.

Az intézmény ma már nemcsak ápolási otthon. Itt indult el a Máltai Szeretetszolgálat miskolci népkonyhája is, amely 150 adag melegételt oszt ki naponta rászoruló embereknek. A későbbiekben az emeleten idősotthon kapott helyet, valamint itt található a Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régióközpontja is. Jelenleg az épületben – amelyet hamarosan napelemekkel szerelnek fel – az ápolási és idős otthonban összesen 95 idős embert ápolnak, gondoznak, 77 munkatárs segítségével.