Az Iskola Alapítvány tehát hivatalosan 2001 óta létezik, azonban az 1989-ben alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ennél is régebbi a kapcsolata az oktatással. „A rendszerváltás környékén volt egy kétéves háziasszonyképzés azoknak, akik nem akartak továbbtanulni az általános iskola után. Többek közt Vecsei Miklós és Győri-Dani Lajos – a Szeretetszolgálat két későbbi alelnöke – is voltak ott osztályfőnökök. Egy idő után megszületett az ötlet, hogy kellene valamilyen további lehetőséget biztosítani ezeknek a lányoknak, ezért kísérleti jelleggel, egy budapesti szakközépiskola kihelyezett tagozatként elkezdődött egy kétéves szociális gondozó és ápoló képzés” – idézi fel Győri-Daniné Szabó Mónika.


„A mottónk szerint a segítségnyújtásnak a fogantatástól a foglalkoztatásig kell tartania, ebben pedig kulcsszerepe van iskolának, amely többnyire az egyik legmeghatározóbb intézmény a települések életében. A valódi előrelépések minőségi oktatás nélkül elképzelhetetlenek, az ehhez szükséges feltételek megteremtése azonban gyakran meghaladja a helyi önkormányzatok lehetőségeit. Így volt ez Tarnabodon is, ahol a fentieket felismerve mi váltunk az iskola fenntartójává, aminek pedig mostanra számos pozitív hozadéka van a lemorzsolódás csökkenésétől a pedagógusi létszám növekedésén át az anyagi és szakmai mozgástér bővüléséig” – fogalmaz Thaisz Miklós az Iskola Alapítvány elnöke.

A páros visszaemlékezés teljes terjedelmében elolvasható a http://maltaiiskola.hu/huszeves-a-magyar-maltai-szeretetszolgalat-iskola-alapitvany/ oldalon.