Fra’ Matthew Festing Máltán tartózkodott, ahol november 4-én részt vett Fra’ Francis Vassallo ünnepélyes fogadalomtételén a vallettai Szent János-társszékesegyházban. Néhány órával később rosszul érezte magát, és kórházba szállították, ahonnan már nem tért haza.
Robert Matthew Festing az angliai Northumberlandben született 1949-ben. Az Ampleforthi internátusban és a Cambridgei egyetemen a St. John’s College-ben tanult, ahol történelmet hallgatott. Matthew Festing a Grenadier Guards-nál szolgált, ahol ezredesi rangig jutott. Művészeti szakértőként, szakmai élete nagy részében egy nemzetközi művészeti aukciós háznál dolgozott. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjével tüntette ki: egyik helyettes kormányzójaként szolgált Northumberland megyében.

Fra’ Matthew Festing 1977-ben lett a Szuverén Máltai Lovagrend tagja, 1991-ben pedig letette az ünnepélyes fogadalmat. 1993 és 2008 között Anglia nagyperjele volt, 450 év után elsőként kapta meg ezt a tisztséget. Ebben a minőségében humanitárius segélymissziókat vezetett Koszovóban, Szerbiában és Horvátországban. Sir Adrian Fortescue máltai lovag leszármazottja volt, aki 1539-ben halt mártírhalált.
2008. március 11-én a Rend 79. Nagymesterévé választották. 2017. január 28-án lemondott posztjáról.

A Rend élén eltöltött 10 éve alatt beutazta az öt kontinenst, hogy erősítse az országokkal fennálló diplomáciai kapcsolatokat, és első kézből lássa a Rend munkáját világszerte. Több tucat máltai zarándoklaton vett részt Lourdes-ban és más Mária szentélyekben, személyesen is ápolva a fogyatékkal élő zarándokokat. Magyarországon utoljára 2013-ban járt.

Díszpolgára volt az olaszországi Rapallonak (2008) és Pompeii-nek (2014), és a máltai Birgu-nak (2015). Tiszteletbeli doktorátust kapott humán szakon az Amerikai Katolikus Egyetemen (2009); teológiából a Northumbria Egyetemen (2010); közszolgálati doktorátust a John Cabot Egyetemen (2014); vallás- és humántudományokból a Santa Maria la Antigua Katolikus Egyetemen (2016).

A Nagymesteri helytartó, Fra’ Marco Luzzago, miközben imádkozik Fra’ Matthewért, felkéri a Máltai Lovagrend minden tagját és önkéntesét is, hogy imádkozzanak az elhunyt Nagymester lelkéért.

A temetés időpontjáról később ad tájékoztatást a Lovagrend.