„Igyekeztünk biztosítani egy olyan fórumot, ahol felzárkózó településeken élő gyerekek is szerezhetnek sikerélményt, ahol megmutathatják magukat, és azt, amiben igazán jók” - indokolta Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány vezetője a máltai tehetségkutató verseny megszervezését. Hozzátéve, az volt a céljuk, hogy minél több gyereket megmozgassanak, mert tapasztalataik szerint a leghátrányosabb helyzetű településen élő gyerekekhez nem feltétlenül jutnak el azok az országos versenylehetőségek, amelyek egyébként működnek. A távoli kistelepüléseken élő gyerekek kevesebb eséllyel indulnak az országos középiskolai tanulmányi versenyeken vagy más hasonló, ismert megmérettetésen is. Thaisz Miklós abban viszont egészen biztos, hogy a táncban szinte verhetetlenek lennének a kistelepüléseken élő gyerekek, de a versmondás és a képzőművészet kategóriában is megmutatkozna a tehetségük.

Thaisz Miklós elmondása szerint kimondatlan cél volt az is, hogy a felzárkózó települések megismerjék egymást és tudjanak kapcsolatokat építeni. Azok a jótanácsok és dicséretek, amit a gyerekek a zsűritagoktól kapnak, életre szóló útravalóul is szolgálhatnak.

A tehetségkutatót a Felzárkózó települések program általános iskoláiban tanuló diákok számára hirdették meg, nevezni két korcsoportban, az 5–6. valamint a 7–8. évfolyamos diákok által előadott produkciókkal lehetett, versmondás, hagyományőrző tánc, valamint képzőművészet kategóriákban. Ez utóbbi témája volt: „Legyen békesség közöttünk mindenkor.

A verseny első fordulójában a beérkezett összesen több mint száz pályázatot - videofelvételeket és fényképeket – bírálták el. A Gyöngyösön, az MMSZ Károly Róbert Szakképző Iskolában és Gimnáziumban megrendezett döntőn tizennégy településről (Nyírkáta, Tiszabő, Litke, Penészlek, Gyulaj, Nyírpilis, Tarpa, Ludányhalászi (Nógrádszakál), Tuzsér, Drávafok, Nyírmihálydi, Told, Tiszabura), összesen ötvenöt gyerek adhatta elő produkcióját a szakértő zsűri előtt.

A versmondás kategóriában a kisebbek között a győztes Gyetyinás Boglárka (Nyírpilis) lett, aki Száváné Szabó Éva, A cigányok könnye című versét adta elő. A második helyezést Varga Gusztávnak (Nyírpilis), a harmadikat Ludányi Dánielnak (Ludányhalászi/Nógrádszakál) ítélték. Szurok Laura különdíjat kapott. A nagyobbak közül az első helyezés Berki Géza (Tuzsér) érdemelte ki el, aki József Attila Mama című versét szavalta el. A második helyezett Pápai Szimonetta (Drávafok), a harmadik Kovács Sándor (Nyírpilis) lett, különdíjat pedig Varga Noéminek (Tarpa) adott a zsűri.

A hagyományőrző tánc kategóriában a tuzséri gyerekek diadalmaskodtak, a második helyezett Nyírkáta, a harmadik pedig Nyírpilis tánccsapata lett.

„Fantasztikus volt látni az örömet a gyerekek arcán, különösen felemelő volt a végén, hogy nem tudtuk abbahagyni a díjkiosztót, mert miután mindent kiosztottunk, egymás után jöttek még az újabb és újabb produkcióra jelentkező gyerekek” – értékelt Thaisz Miklós, hozzátéve, jövőre is meghirdetik majd a tehetségkutatót a Felzárkózó települések program általános iskoláiban és a tervek szerint készülhetnek majd az alsósok is.