120 gyerek, 26 település, 5 sportág, 4 nap és számtalan (siker)élmény, nevetés és felhőtlen pillanat – ezt kínálja a Fókuszban a gyermek program keretében megrendezett verseny és sporttábor Zamárdiban. Az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek olimpiai ihletésű sportvetélkedőjére, az Ötrégiós játékokra öt térségéből érkeztek gyerekek, hogy összemérhessék tudásukat, tehetségüket és elszántságukat – és mindemellett átélhessék, milyen is egy igazi, önfeledt nyárindító vakáció, melynek elengedhetetlen kellékei többek között a fürdés a Balatonban, a játékos vetélkedők, az esti kertmozi, a csöpögő fagylalt, az új barátságok, az örömzenélés és a gondtalan kikapcsolódás.

Az Ötrégiós játékokon résztvevő gyermekek többnyire olyan falvakból érkeznek, ahol az iskolán kívül semmilyen program, vagy közösség nem várja őket.  A gyermekek egészséges fejlődését segítő, karitatív szervezetek által megvalósított programok fontos eszköze a sport, ami kortárs közösséget épít, rendszeres programot kínál és új értékeket visz a gyermekek mindennapjaiba, hiszen aki megtanul csapatban gondolkodni, felelősséget vállalni, szabályokat elfogadni, az otthon, az iskolában, a kollégiumban, majd a munkahelyén is tudja majd ezeket a tudásokat hasznosítani.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Ötrégiós játékokat Nagy Tímea, kétszeres olimpia bajnok vívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki arra biztatta a gyerekeket, hogy álmodjanak bátran, és ha keményen dolgoznak az álmaikért, akkor meg is tudják valósítani azokat. A szerdai, kilenc csapatos futballtorna érmeit és kupáit a MOL Fehérvár FC képviseletében Michael Boris vezetőedző, valamint Dárdai Palkó és Csoboth Kevin adja át, míg délután atlétikai versenyeken mérik össze tudásukat a gyerekek, és karate bemutatón is részt vesznek. Csütörtökön a tévéből ismert Exatlon-os versenynapon, a „régiók csatájában” a műsorból ismert sportolók mellett rajtvonalhoz áll Gyenesei Leila világbajnok öttusázó is.