A Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye a Máltai Szeretetszolgálat siófoki Gondviselés Háza tagintézményeként, a fejlesztő iskolával közös épületben működött 2006 óta. Az ingatlan azonban az eltérő feladatokat ellátó intézmények számára szűknek bizonyult, ezért egyeztetés kezdődött a Szeretetszolgálat és az önkormányzat között a helyzet megoldására. Dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere javaslatára egy megüresedett, korábban óvodaként szolgáló épületet jelöltek ki a fogyatékosok napközije új otthonaképpen, erről 2021 novemberében szerződést is kötött a város a karitatív szervezettel.

Ezt követően az épületet felújítottták, átalakították, teljeskörűen akadálymentesítették. Három kisebb csoportszoba, egy pihenőszoba és egy nagyobb étkező alkotja most az otthonos teret, ahol méltó körülmények között folytatódhat a fogyatékossággal élők nappali ellátása, illetve komplex fejlesztése. Az intézménybe látogató sérült emberek számára különböző szabadidős és terápiás programokat is szerveznek, többek között állatasszisztált terápián, zeneterápián, háztartás- és életviteli foglalkozásokon, kirándulásokon is részt vehetnek. 

"Egy ilyen épület megnyitása nagyban hasonlít a bibliai példázathoz: nem mindegy, hogy egy mag az út szélére esik, a szederindák közés, vagy termőtalajra. A siófoki integrált intézményben zajló magas színvonalú munka termékeny talajt jelent ebben az esetben, és lehetőséget ad arra, hogy sikeres, eredményes munka valósulhasson meg az új helyszínen is" - mondta az épület ünnepélyes átadóján Jónás Gergely, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió regionális ügyvezetője. Hozzátette: az eredményes működésnek az is feltétele, ha az intézmény integrálódhat a város életébe, amelyhez elengedhetetlen az önkormányzattal való partneri viszony.