Az ukrajnai háború elől menekülőkért végzett közel egy éves szolgálatért köszönetképpen szerveztek adventi hangversenyt önkéntesek önkénteseknek. Deák László, a Ferenciek terei Budapesti Belvárosi Ferences templom orgonaművésze D. Siró Imre, a Keleti pályaudvar és a BOK csarnok önkéntese meghívására érkezett a Betegápoló Irgalmasrend Szent István kápolnájába, ahol Bach, Buxtehude, Muffat, Kerll és Szokolay Sándor műveit adta elő. A hangversenyen közreműködött Rázmán Eszter énekes növendék. A koncertet az orgonaművész a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek és minden más szervezet segítőinek ajánlotta köszönetképpen.

A hangverseny elején Romhányi Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője az önkéntesség lelkületéről szólva Kozma Imre atyát, a szervezet alapító elnökét idézve azt mondta, aki jót tesz, nem szükséges megjutalmazni, mert az önzetlen cselekedet magában hordozza jutalmát. „Megköszönni azonban kell, ezt a köszönetet adja át zenében Deák László.”

Köszönjük a szervező önkéntesek munkáját, a művészeknek az önzetlen felajánlást és minden segítőnek a csaknem egy éve tartó menekülőkért végzett szolgálatot.