Kozma Imre atya, a Szeretetszolgálat alapító elnöke délután érkezett a Vonatra, ahol már kívül-belül ünneplőbe öltözve várták.

Mindenkinek megvan a maga karácsonya, kinek a közösség, kinek a csendes befelé fordulás segít megélni az ünnepet.

A szentmisét a közösségi helyiségnek kialakított vagonban tartották. Régi ismerősként köszöntötték a lakók Imre atyát.

Csaknem három évtizedes hagyomány, hogy a Vonaton Kozma Imre atya szentmiséjével és közös vacsorával ünneplnek szenteste.

"Hinni a jövőben, ez számunkra: Hinni Jézus Krisztusban!"

Imre atya köszönetet mond Harriett Ferenczinek, aki 28 éve minden karácsonykor megfőzi és felSZOLGÁLja a vacsorát a Vonaton.

Az Ige testté lett és miköztünk lakozik.

Az együttlét ajándéka mellett mindenki kapott egy kis ajándékcsomagot is.

Harriett Ferenczi rántott hallal lepte meg a szálló lakóit, ami nem is volt akkora meglepetés, hiszen 1994 óta minden évben karácsonykot finomságokkal ajándékozza meg a Vonaton menedéket talált embereket.

Közös ünneplés, közös vacsora - az ünnepi asztalnál mindenkinek volt helye, a szervezet elnökének és fotóriporterének egyaránt.

Az önkénteseket és a munkatársaket egy-egy könyvvel ajándékozta meg Imre atya.