Újabb tevékenységgel bővült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kreatív Műhelye. A szervezet több intézményének helyet adó Befogadás Házában működő kis üzemekben 2013 óta egyre több területen végezhetnek értékteremtő és változatos fejlesztő munkát a megváltozott munkaképességű emberek. A Kerámia Műhelyben használati- és dísztárgyakat készítenek, a szitanyomóban arculattervezéssel és nyomással foglalkoznak, a teaüzemben hibiszkusz teát csomagolnak, az apró asztalos műhelyben és varrodában bedolgozó munkákat vállalnak és az intézményeknek végeznek javításokat. Mindezekhez csatlakozott 2022 nyarán a liofilizáló tevékenység, hogy a kertben megtermő gyümölcsöket hosszú távra tartósítsák.

„Akár 25 évig is eláll, amit liofilizálva tartósítunk, emellett intenzívebb lesz az íze, nem veszít a tápértékéből, megtartja a színét és nem igényel hűtést.” – sorolja a technológia előnyeit Jakus Edina, a Kreatív Műhely vezetője. „A Belügyminisztérium, azaz tavaly év elején még az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett termékfejlesztést elősegítő, innovatív megoldásokra, melyekkel a védett munkahelyeken - mint a máltai műhelyekben – dolgozó megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását erősíthetjük. Ekkor jött az ötlet, hogy dobjuk fel a hibiszkusz teát liofilizált gyümölcsökkel. Utánajárva láttuk, hogy számos felhasználási területe van az így tartósított élelmiszereknek.” – A műhelyvezető hozzáteszi, folyamatosan fejlesztik az üzemeket, hogy munkatársaik olyan termékeket hozzanak létre, melyeket nem szánalomból vásárolnak meg az emberek, hanem mert azok értéket képviselnek és jó minőségűek. „Csak akkor lehetnek ott az üzletek polcain a máltai termékek, ha valóban minőségiek, így őrizhetjük meg a munkahelyeket. A folyamatos fejlődés, az infrastruktúra szélesítése stabilabbá teszi a védett munkahelyeket, melyeket a térségben csak mi kínálunk, növeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és segíti képességeik fejlesztését.”

A liofilizálás, vagyis a fagyasztva szárítás egy tartósító technológia, melyet a NASA is alkalmaz, hogy az űrutazások alkalmával kis tömegű, de nagy tápanyagtartalmú ételeket vihessenek az expedíciókra az asztronauták. Az eljárás során a gép -45 Celsius fokra fagyasztja a tálcán behelyezett élelmiszert, majd vákuummal kivonja a nedvesség több mint 95%-át. Az Egyesült Államokban már nemcsak ipari léptékben, de háztartásokban is egyre gyakrabban alkalmazzák ezt az eljárást, hogy csökkentsék az élelmiszerpazarlást.

A Pátyon másfél hektáron elterülő Befogadás Háza kertjében mintegy 70 gyümölcsfa terem, évről-évre 100 kilogrammnál is nagyobb hozammal. Meggy, cseresznye, füge, alma, körte, ribizli – ezek teremnek a pátyi intézmények kertjében, de mivel az első év a gép és a folyamat teszteléséről szólt, tartósítottak még banánt, mangót, gyömbért, sárgadinnyét, áfonyát, de kipróbálták a gomba, a paprika, a paradicsom, sőt, a húsvéti sonka liofilizálását is. „1 kg sárgadinnyéből 110 g liofilizált dinnye lesz, 1 kg füge a fagyasztás-vákuumozás után 60g lesz. A gép kapacitása 3,5 kg, átlagosan terméktől függően 3 liter körüli víz távozik. A kivont víz felhasználására még keressük a lehetőséget, hiszen az is igen értékes.” – mondja a jövőbeni tervekre utalva Jakus Edina.

„A fiúk segítenek a szüretelésben, ezzel kezdünk, aztán mossuk, magozzuk, daraboljuk a gyümölcsöt, ha szükséges. Utána kerül tálcára. Nagyon kell vigyázni, hogy egymás mellé és ne egymásra helyezzük a gyümölcsöket, hogy egyenletesen érje őket a fagy, és mert különben nehezebben távozik belőlük a víz.” – a munkafolyamatokat már Tóthné Sütő Csilla ismerteti, aki kis híján tíz éve munkatárs a Máltai Szeretetszolgálat műhelyében. Dolgozik a varrodában, a teacsomagolóban, főzi a hibiszkuszból készülő szörpöt és szirupot, 2020-ban COVID gyorsteszteket csomagolt a többiekkel, most pedig a növények tartósításával foglalkozik. Mint mondja, 20 és 40 óra között van egy liofilizáló ciklus, attól függően, milyen zöldségről vagy gyümölcsről van szó. Amikor először liofilizáltak gombát, több mint 40 órán át zajlott a folyamat, már azt hitték, elromlott a gép, de akkor megtanulták: a nagy nedvességtartalom nagy időráfordítással jár. „Amint végez a gép, rendkívül gyorsan kell csomagolnunk, hogy ne szívjon magába nedvességet a szárított termék. Zacskókba és üvegekbe kerül, melyeket azonnal lezárunk. Így több évtizedig is eláll szobahőmérsékleten, tartósítószer nélkül.”

A csomagoláshoz speciális anyagokat használnak, kifejezetten erre a célra fejlesztett zacskókat, szigetelt, csatos, befőttes üveget, melybe nedvszívó párnát is helyeznek. Az új termékcsalád a Fény utcai FeTeKert bisztróban és a Kelenföldi Pályaudvaron található Máltai Manufaktúra büfében, valamint az Impact Box dobozainak részeként is kapható.

Március 27-én Pátyon a Kreatív Műhelyben megtartották a Kicsit több innováció alcímet viselő projekt záró workshopját. A termelés és termékfejlesztés azonban még nem zárult le, sőt.

Jakus Edina szerint a technológia használatának tökéletesítése után a következő lépés a kész termékek további feldolgozása. „A végtermék tiszta és egészséges. A liofilizált gyümölcsöket és zöldségeket kiválóan lehet porítani, az így kapott őrleményhez pedig már csak egy kis vizet kell adni és kész a reggeli smoothie. A leheletvékony zöldség és gyümölcsszeletek pedig egészséges és zerowaste alternatívái lehetnek a krumpli chipsnek. Szeretnénk továbbfejleszteni a liofilizált termékcsaládot és piaci alapon fenntartani ezt a tevékenységünket.” A liofilizált termékcsalád ízléses fa dobozban is kapható, mely az asztalosműhelyben készül, a csomagolás környezetbarát és újrahasznosítható, mindez a Kreatív Műhelyben tervezett saját arculattal. A csomag része egy speciális bögre, mely a Kerámia Műhelyben készül szűrővel és tetővel, hogy a teázáshoz minden egy kompakt, ízléses eszközben legyen. A bögrét nem korongozzák, hanem egy önkéntes által tervezett, 3D nyomtatóval kivitelezett formában kiöntik, majd több lépésben égetik, díszítik és mázzal látják el. A készítéshez szükséges eszközöket a pályázat részeként vásárolták, hogy a liofilizált gyümölcsökkel ízesített máltai hibiszkusz teát máltai bögréből fogyaszthassák, akik számára a termék minősége mellett fontos a „kicsit több érték”, a „kicsit több elfogadás”, a „kicsit több szeretet”, melyet a máltai műhelyek képviselnek.

….

A „Kicsit több kreativitás” "Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási szintjének növelése érdekében termékfejlesztésre irányuló innovatív programok megvalósítására 2022” (INNOVÁCIÓ2022) című pályázat a Belügyminisztérium (korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma) és a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával 2.200.000 forintból valósult meg. 

A wrokshopon készült fotók itt átlapozhatók

 

A workshop online közvetítése itt visszanézhető: