A sokak által ismert történet szerint egy anya elvitte Gandhihoz a kisfiát. Azt kérte tőle, mondja meg a gyereknek, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt válaszolta: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: – Ne egyél cukrot! A fiú anyja hálásan megköszönte, majd megkérdezte: – Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza a fiút? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.

A történethez tartozó bölcsesség szerint: testesítsd meg mindazt, amit tanítasz, de csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. Így lesznek sokan tanítványaid.

A tanítványok nevében köszöntöm gyémántmisés mesterünket. Szeretnék gyémánt tömörségben beszélni arról a tanításról, amelyből templomi közösségek, a Máltai Szeretetszolgálat, a magyarországi Irgalmasrend és megannyi hivatás és nagycsalád született és táplálkozik.

A keresztény ember élete Imitatio Christi, Jézus követése. Mi Imre atyától tudjuk, hogy valójában Jézus utánzásáról van szó. Mindig arra bíztatott minket, hogy lessük el a jézusi mozdulatokat, és ne csak kövessük, hanem akarjunk hasonlítani rá. Mindezt úgy tette, hogy az ő vonzó hétköznapjaiból emberközelségbe került mindaz, amiről beszélt. És mi szívesen hallgattuk és az első igazi lépéseinket is miatta tettük meg. Imitatio Christi.

Aki volt olyan szerencsés, hogy Imre atya hittanóráira járhatott, három alapvető leckét biztosan elsajátított.  Az első, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. A második, hogy a szeretet sok bűnt eltakar. A harmadik pedig úgy szólt, hogy kockázatvállalás nélkül nincs élet.

Az első lecke azt jelentette, hogy Imre atyához nem lehetett „csak úgy” hittanra járni, hanem mindenkinek nagyon konkrét karitatív feladatot kellett vállalnia. És mi jártunk a mozgássérültekhez, az elfekvőkbe, nagycsaládok gyerekeire vigyáztunk vagy ruhát válogattunk a pincében. A második tanítás arról szólt, hogy nem szabad várni a jócselekedetekkel. Nem kell hibátlan jóemberré válni ahhoz, hogy másokon segíthessünk. Sőt! Azt ígérte, hogy a segítés közben észrevétlenül jobbá válunk. A harmadik leckéje pedig arra figyelmeztetett, hogy ha mindig számolgatunk, és az esélyeket latolgatjuk, akkor soha nem fogunk kilépni a komfortzónánkból, és soha nem indulunk el az úton, mert az mindig túl kockázatosnak tűnik majd. Mi pedig megtanultuk, és később meg is tapasztaltuk, hogy a csodák nem a csodavárókkal történnek, hanem a cselekvőkkel.

Imre atya tanításaiból először 1989. augusztus 14-én vizsgáztunk élesben. Ezen a napon, a keletnémet menekültek befogadásának napján, tanúi lehettünk annak, ahogyan a szavak valósággá lesznek. Jó volna tudni, milyen arckifejezéssel hallgathatták Jézust a tanítványai, amikor azt mondta nekik, hogy telepítsék le a rengeteg fáradt és éhes embert és az öt kenyeret és a két halat kezdjék el kiosztani...   Mi egy kicsit értetlenkedve nézhettünk, amikor Imre atya bejelentette, hogy a zugligeti templom udvarán befogadjuk a keletnémet menekülteket. Hogyan és miből? Mihez kezdünk néhány sátorral a templomkertben? Mit szól a kommunista kormányzat?   Három hónap alatt több mint negyvennyolcezer menekültről  gondoskodtunk.

Imitatio Christi.

 

Rendszerváltás, forradalom és háborúk… miközben Európa térképét újra rajzolták, Imre atya vezetésével néhány év alatt a magyarországi szociális és egészségügyi gondolkozást is meghatározó intézményrendszer épült fel. A lényeg Imre atya szerint négy fogalommal írható le legpontosabban:

  • befogadás
  • lehajlás
  • jelenlét
  • kísérés.

Befogadás. A kapunk tárva, a szívünk még inkább. Az irgalmasrendi szerzeteseknek ezt a jelmondatát idézte legtöbbet Imre atya. Hozzátette mindig azt is, hogy az állandóan nyitva tartott szívvel vállaljuk a legnagyobb kockázatot, hiszen végtelenül kiszolgáltatottá válhatunk. És mégis… Imitatio Christi

Lehajlás. Nagycsütörtökön Imre atya évtizedek óta minden évben megmossa a ministránsok, a betegek vagy a hajléktalan emberek lábát.  Tanítása szerint az Eucharisztia a lábmosás nélkül befejezetlen ünnep. A találkozás az erős és a gyenge között csak úgy jöhet létre, hogy az erős lehajol.  Neki kell megtennie ezt a mozdulatot, mert a másik nem képes rá. Az álló ember, amikor letérdel a földön fekvőhöz, a magasságának a felét ajándékozza a találkozásért. Imitatio Christi.

A jelenlét azt jelenti, hogy nyomot hagyunk a másik ember életében. És hagyjuk, hogy ő is nyomot hagyjon a miénkben. Jelen vagyunk, hogy mindenkinek legyen embere. Az egyik erdélyi árvíz helyszínein járva Imre atya megállt egy beomlott ház előtt álló idős ember mellett. Ő csak annyit mondott halkan, hogy köszönöm. Atya válaszolni akart, hogy nekünk ez a dolgunk, azért jöttünk, hogy amiben tudunk segítsünk…, de az ember felemelte a kezét és félbeszakította a mondatot: nem azt köszönöm, hogy segítenek, hanem azt, hogy megálltak. Hosszan álltak ott egymás kezét szorítva.      Hogy mindenkinek legyen embere. Imitatio Christi.

A kísérés pedig azt jelenti, társaivá válunk egymásnak az úton. Az oltár elé helyezett virágcsokor Imre atya papi szolgálatát jelképezi kerámiába foglalva. Hervadhatatlan virágok… külön színek jelzik az utakat, ahol társunkká vált káplánként, plébánosként, rendi elöljáróként, máltai vezetőként, mesterként, testvérként. Hogy mindenkinek mindene legyen. Imitatio Christi.

Kedves Imre atya! Köszönjük a tanítását!