Az utolsó fogyatékossággal élő emberek is elhagyták azt az épületet, amelyben egykor a gödi Topház Speciális Otthon működött. 2018-ban az itt élő kétszáz embert azzal a feladattal vette át az államtól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy kis létszámú házakban, méltó körülmények között teremtsen új otthonokat számukra.

 

A gödi intézmény 1977-ben nyílt meg az értelmi fogyatékos, mozgáskorlátozott és halmozottan sérült gyermekek számára. Az intézet az akkori elvárások szerint kifejezetten magas színvonalon működött, de az idő eljárt felette. Nagy létszámú, minden lakónak egyforma szolgáltatásokat kínáló intézetek helyett ma már 10-12 fős, családias lakóotthonokban kell elhelyezni a fogyatékos embereket, akik így a lehetőségeikhez képest a lehető legteljesebb életet élhetik, és ehhez személyre szabott támogatást kapnak.

 

A Máltai Szeretetszolgálat nyolc családi házat vásárolt meg Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházán és Őrbottyánban, hogy minden lakót, akinek az egészségügyi és mentális állapota lehetővé teszi, ezekbe költöztessen ki. A 8-12 fős lakóközösségeket orvosokból, gondozókból és az intézmény vezetőiből álló szakmai csapat állította össze gondos mérlegelés után. A kiköltözést megelőzően hónapokig tartott a lakók felkészítése az új életre, aminek részeként többször meglátogatták a felújítás alatt álló majdani otthonukat, és kiválaszthatták a saját szobájukat is.

 

Nagy Tünde és párja, Mészáros Ferenc az elsők között, 2020 júliusában költözhetett ki az egykor 200 fős intézményből ebbe a tágas, szépen felújított gödi családi házba. Munkát is kaptak, a közeli Serczli pékségben dolgoznak naponta négy órát, amire mindketten nagyon büszkék. Szabadidejében Tünde szívesen kirakózik vagy gobleinezik, de komplett DVD gyűjteménye is van. Ha hangos nevetés szűrődik ki a pár szobájából, a többiek már tudják, hogy Tünde valamelyik kedvenc Bud Spencer filmjét nézik.

 

A házban a lakók a nap 24 órájában felügyelet mellett élnek, de a lehető legnagyobb önállóságuk van az életük alakításában. A házimunkát is maguk végzik, közösen takarítanak, főznek, és minden héten beosztják, ki lesz a villany-, virág-, asztal- és kukafelelős. A mosásban keddenként Jakab Natasa a soros, aki már egyedül is be tudja indítani a gépet, és aztán saját maga teregeti ki a ruháit.

 

„Ez egy álom” – mondja a Csóh Erika gondozó, miközben Jakab Natasa haját fonja. „Azt csinálunk, amit akarunk, és akkor, amikor akarjuk, ami nagyon fontos. Itt nincs mindenkire egyformán kötelező intézményi rend.”  Csóh Erika a munkát még 1994-ben kezdte meg a gödi otthonban, így régóta ismeri a lakókat. Az egykor zárkózott, magukba forduló emberek kinyíltak, kommunikálnak egymással, aktívan részt vesznek a kis közösség életében. „Nekem ők a második családom. Kezdetben anyának szólítottak annak ellenére, hogy van, aki idősebb nálam.”

 

Ivanics Zoltán, akit mindenki csak Zozinak szólít,  büszkén mutatja az új rádióját, amelyet a gondnokától kapott. Délutánonként sokszor visszavonul a szobájába zenét hallgatni, leggyakrabban a Rádió1-et kapcsolja be rajta. A házban kétágyas hálószobák vannak, így mindenkinek jut egy kis saját birodalom, ahová, ha szeretne, nyugodtan félrevonulhat. Van olyan lakó, aki szerint a családi ház legnagyobb előnye a csend: az intézet sokágyas szobáiban szinte lehetetlen volt pihenni, aludni.

 

„Ő egy tündérbogár, sokat segít” – mondja Molnár Klaudiáról gondozója, Balázs Gáborné egy másik gödi családi házban, ahová a Máltai Szeretetszolgálat közepes vagy súlyos értelmi fogyatékossággal élő embereket költöztetett ki. „Mire elkészülök az étellel, már meg is terítette az asztalt, és mindenkit leültetett a helyére.” Klaudia ki tudja mondani az „anya” szót, és ezt meg is teszi szinte percenként – azon kevesek közé tartozik, akit egy-két hétre rendszeresen hazavisz az édesanyja.

 

Ugyanebben a házban él Lajtos Péter és bátyja, Gergő, aki épp a 19. születésnapját ünnepli – a tortát a lakók nagyon szeretik, el is fogy pár pillanat alatt. A Lajtos testvérek szintén kivételes helyzetben vannak, a szüleik tartják velük a kapcsolatot, ami az intézményben élők 90 százalékára nem igaz. Akik magukra maradtak, az anyák napjára készített apró ajándékaikat gyakran a hivatalból kirendelt gondnokuknak adják oda, vagy a gondozók postán küldik el az édesanyjuknak.

 

A 47 éves Néma Tünde szivaccsal festeget Gazder Adél konduktor segítségével. A ház lakói között ő a rangidős, még csecsemő korában került be az intézetbe. A súlyosan értelmi sérült, vak, beszéd- és járásképtelen nő az életét az intézetben jobbára azzal töltötte, hogy a folyosón üldögélt. Amióta átköltözött a családi házba, olyan élmények érik, amelyek korábban soha, érzi például a sütőből frissen kivett sütemény illatát. Habár még mindig sokat ücsörög a tévé mellett, a kedvenc virágos foteljában, a fejlesztő foglalkozásokba azért be lehet vonni őt. A festegetés fejleszti a kézügyességét, és ez idővel talán elvezet ahhoz, hogy étkezéskor önállóan meg tudja fogni és a szájához tudja emelni a kanalat.

 

A legnagyobb sikertörténet talán Kása Krisztiáné a kétszáz egykori bentlakó közül. A fiatalember ma már szintén egy gödi családi házban lakik, és annál az építőipari cégnél dolgozik, amely a Máltai Szeretetszolgálat helyi építési, felújítási munkálatait végzi. Kása Krisztiánt el- és befogadták a kollégái, a brigádnak teljes jogú tagja lett, a fizetéséből pedig nemrég cukrászdába vitte a vele egy házban lakó barátját. „Egy dekával nem rosszabb, mint bármelyik másik ember. Ha tudna beszélni, odakint lenne a helye” – mondja róla a főnöke, Biri Péter építésvezető.

 

Azoknak a lakóknak, akik fizikai vagy mentális állapotuk miatt nem költözhettek családi házba, a Máltai Szeretetszolgálat felépített két XXI. századi elvárásoknak megfelelő, minden speciális igényt kiszolgáló épületet egy- és kétágyas szobákkal, kikapcsolódásra, sportolásra alkalmas kerttel.

 

Barsi Szilvia az életét ágyban tölti. A felfekvések kialakulását egy speciális kompresszoros matrac előzi meg, amelynek belsejében a nyomás folyamatosan változik. A lány szívesen tölti az idejét tévézéssel, leginkább a meséket és a híradót kedveli. Ha szép az idő, a gondozók ágyastul kitolják őt a teraszra, mert a napozás és a libegő falevelek, elsuhanó autók látványa mindennél nagyobb örömet szerez neki.

 

A mozgásfejlesztés a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben a mindennapok szerves része. A 19 éves Dudás Fanninak minden egyes lépésért keményen meg kell küzdenie a járássegítő gépben; amikor elfárad, keserves sírással jelzi a konduktornak, hogy aznapra szeretné befejezni a gyakorlást. Az eredmények látványosak: a lány már képes magától lábra állni, ha közben van miben megkapaszkodnia, és pár percig meg is tudja tartani magát.

 

A biciklizés azoknak is hasznos, akik nem tudnak lábra állni. A pedált, ha szükséges, egy motor hajtja, így azoknak is átmozgatja a lábizmait, akik saját erejükből nem tudnak tekerni. Martinusz Tibor az egyik családi házból jár be naponta a terápiára, mert egy súlyos gerincsérv átmenetileg kerekesszékbe kényszerítette, de már javul az állapota. A kérdésre, hogy hová teker olyan gyorsan, azt válaszolja: „Megyek a Balatonra!” A férfi igazi sportember, fiatalabb korában több Speciális Olimpián is részt vett, ahol dobogós helyezést ért el kerékpározásban és atlétikában.

 

Az önállóan mozogni képes, de más okból a városba kiköltözni nem tudó lakók számára felhúzott vadonatúj épület ajtajában Németh Roland izgatottan várja a látogatókat. Különösen az intézmény vezetőjének, Tarjányi Editnek örül, akinek a kezét hosszan szorongatja, miközben azt ismételgeti: „Te vagy a kedvenc igazgatóm! Jó leszek! Jó leszek!” „Én bárhová elviszem őket olyan kollégákkal, akikre hallgatnak” – magyarázza Tarjányi Edit. „Kéthetente rendszeresen megyünk a váci könyvtárba, de voltunk már bábszínházban, cirkuszban és állatkertben is. Moziban legutóbb a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet láttuk.”

 

Szikora József szereti a plüssjátékokat, az ágyát is szívesen telerakja velük. Az épületben, ahol lakik, egy- és kétágyas szobák vannak, amelyeknek az ajtaja arcfelismerő rendszerrel nyílik - ez biztosítja, hogy mindenki csak a saját szobájába tudjon belépni. Az épületben a bútorok és berendezési tárgyak a falhoz vannak rögzítve, a tévét pedig törhetetlen plexiüveg védi, hogy a lakók ne tehessenek kárt se magukban, se egymásban.

 

A felgyülemlő energiákat legjobban a szabad levegőn való mozgással lehet levezetni. A lakók szívesen töltik a szabadidejüket a számukra kiépített kertben, ahol  van kültéri kondipark, fészekhinta és kosárlabdapálya is.

 

A Gondviselés Háza központi épülete, az egykor kétszáz fős otthon kiürült, már csak a konyha és a mosoda működik benne. Azok a fogyatékossággal élő emberek, akik itt éltek, értékes tagjai a társadalomnak, és joguk van ahhoz, hogy teljes életet éljenek. A Máltai Szeretetszolgálat mindent megtesz a méltóságukért, az önállóságukért, a szabadságukért és a képességeik kiteljesítéséért.