November 12. a szociális munka napja. Magyarországon közel 100 ezer ember választotta hivatásának a valamilyen szempontból rászoruló emberek segítését. A szociális ágazatban dolgozók nem a kiemelkedő bérezésért vagy a magas társadalmi megbecsülésért végzik feladatukat. Ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, többségüket elhivatottságuk vezette a segítségre szoruló emberek közé, és a kötelességérzet őrizte meg a szakmában, a tudat, hogy a rászoruló embereknek szükségük van rájuk. 

A Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb szociális ellátó szervezeteként az ágazat minden dolgozójának köszönetet mond, egyben felhívja a figyelmet a másik emberért végzett szolgálatra. Idén fővárosi járókelőket szólított meg a Szeretetszolgálat, hogy mondják el saját szavaikkal, mit gondolnak a szociális munkásokról, és fogalmazzák meg üzenetüket a segítőknek. A film az átlag ember számára is befogadhatóan mutat rá a szociális ágazat sokszínűségére és a szociális dolgozók szerteágazó feladataira.

Legyen szó akár hajléktalan, idős, beteg, függőségtől szenvedő, fogyatékossággal élő, állami gondozásban nevelkedő, bántalmazott vagy halmozottan hátrányos helyzetű emberről, a szociális munkások nem kategóriákban és nem protokollokban gondolkodnak, hanem személyességben és szeretetben. Virrasztanak a haldokló ágya mellett az idősotthonban, fejlesztik a halmozott sérült fiatalokat a napköziben, felemelik fel a földön fekvő hajléktalan embert. Ők várják haza az anyukát az újszülöttel a legszegényebb falvakban, ők támogatják a leszokásban a függő szülőket, ők viszik a forró teát az árvízben védekezőknek. Beszélgetnek, ügyet intéznek, tanácsot adnak, kötözik a fizikai sebeket, nyugtatják a lelki sérüléseket. Fát hasogatnak, zenélnek és fociznak, mindig van egy jó szóval több, egy kedves gesztussal tovább. A szociális munkások, vagyis az elhivatott segítők nélkül elképzelhetetlen lenne az élet, és elvégezhetetlen lenne a rászoruló családok, a magányos idős emberek, a fogyatékossággal élő fiatalok vagy a bentlakásos intézményekben élők ellátása.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ágazatban dolgozó minden szociális munkásnak köszönetet mond!