A 2024. január 1-jén bevezetett REpont rendszerben minden visszaváltási díjköteles italcsomagolás visszaváltható a csatlakozó kézi REpontoknál és a nagyobb üzletek automatáinál. Az automatáknál a visszatérítés bolti utalványként vagy – Európa szinten egyedülálló módon – azonnali banki utalással is kérhető, emellett minden vásárlónak lehetősége van a visszajáró összeget jótékony célra felajánlani, köszönhetően a MOHU által életre hívott Mosolyra váltó programnak.

Idén július 1-je és december 31-e között a beérkező adományok három országos segélyszervezet – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – gyermek- és családvédelmi programjait támogatják.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a visszaváltás nem csak a körforgásos gazdaságot erősíti, hanem egyúttal fontos társadalmi ügyeket is segít. Az eddig összegyűlt 87 millió forint is azt mutatja, hogy az emberek aktívan használják a rendszert és szívesen állnak jó ügyek mellé. Bízunk benne, hogy a következő hónapokban tovább növeljük ezt az összeget, így a Mosolyra váltó programban még több rászoruló család és gyermek támogatására nyílik lehetőség.” – mondta Dr. Bacsa György, a MOL Magyarország Ügyvezető Igazgatója.

A szervezetek képviselői a MOHU-val közös november 12-i sajtótájékoztatón arról is nyilatkoztak, hogy mire fordítják majd az adományokból összegyűlt összeget.

Szabadhegÿ Péter, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke elmondta: „Hálásak vagyunk az adományozók bizalmáért és nagylelkűségéért. A Szeretetszolgálat játszóterein naponta 4100 gyermek tölti hasznosan a szabadidejét, a családok átmeneti otthonaiban pedig több száz családnak tudunk segítséget nyújtani életük rendezéséhez. A REpont automatákon felajánlott összeggel az adományozók ahhoz járulnak hozzá, hogy ezeknek a családoknak méltó körülményeket teremtsünk, valamint hogy a gyerekeknek esélyt adjunk a fejlődésre, a felzárkózásra és a felhőtlen gyermekkorra, amely minden gyermeknek jár.”

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy részesei lehetünk egy olyan kezdeményezésnek, amelyben olyan célkitűzések erősítik egymást, mint a fenntarthatóság, a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása és a közösség segítő ereje. A segélyszervezetünkhöz befolyó adományokból 1000 gyermek számára tudunk fél éven át fejlesztő-foglalkozásokat és élményprogramokat biztosítani országos intézményhálózatunkban. Ez pedig az egyik fő célkitűzésünkkel, az esélyteremtéssel is összhangban van” – fejtette ki Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.

Ez a lehetőség rendkívül fontos számunkra, hiszen a REpont automatákon keresztül érkező támogatásoknak köszönhetően még több hátrányos helyzetű családnak segíthetünk” – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. „A rászoruló embertársaink életének megkönnyítése és szebbé tétele egész évben hivatásunk része, de a téli ünnepi időszak közeledtével ez a küldetésünk még jelentősebb szívügyünk” – tette hozzá a főigazgató.

Alig több, mint másfél év alatt három és fél milliárd palack, doboz és üveg került vissza a körforgásba a MOHU kötelező visszaváltási folyamatában, a REpont rendszeren keresztül. Az így begyűjtött hulladékot a megfelelő helyen, válogatva újrahasznosítjuk. A hazai fogyasztók környezettudatossága továbbra is magas szintű, felülmúlva a rendszerrel kapcsolatos kezdeti várakozásokat.

A MOHU felhívja a figyelmet, hogy minden adomány a rendszer hivatalos csatornáin keresztül jut el az érintettekhez, az egyéb szervezetek QR-kódos adomány-kéréseivel kapcsolatban pedig óvatosságra inti a fogyasztókat. A hivatalos adományozás részleteiről és a program eredményeiről a MOHU honlapján rendszeresen tájékoztat a vállalat.