Nagy az izgalom a siófoki Gondviselés Háza Idősek Otthonában. Egy nyolcvan körüli férfi kettesével cipeli az egymásba rakott székeket, mások asztalt, fotelt tologatnak, átrendezik a társalgót. Hosszas egyeztetés után végül mindenki helyet foglal a körbe rendezett székeken. Van, aki a kezét kinyújtva méregeti, elég távol van-e a mellette ülőktől, más úgy dönt, leveszi a mellényét, mondván, hamarosan úgyis melege lesz. Tizenhárman várják Kissné Domján Anikót, aki minden második pénteken eljön hozzájuk, hogy önkéntesként szenior örömtánc foglalkozást tartson nekik.

Az idős emberek számára is biztonságos, akár ülve is élvezhető táncórák ötlete ötven évvel ezelőtt pattant ki egy német táncpedagógus fejéből. A mozgalom tíz évvel ezelőtt gyűrűzött be Magyarországra, és gyorsan népszerűvé vált: ma már országszerte 360 szakképzett oktató 400 településen mintegy 16 ezer szépkorúval foglalkozik. A szenior örömtánc a tapasztalatok szerint nem csak a koncentrációt, az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt javítja, hanem fejleszti a memóriát, ezáltal képes megelőzni a demenciát, valamint enyhíti az időskori magányt és az ebből fakadó depressziót. Jót tesz testnek és léleknek egyaránt.

A siófoki otthon lakóinak nem kell sokáig várniuk, hamarosan befut Kissné Domján Anikó, aki, bár már maga is nyugdíjas, egy igazi energiabomba. Az óra bemelegítéssel indul. „Kérek mindenkitől nyolc vállkörzést, mire megutálnák, pont abbahagyjuk” – hangzik az instrukció, majd „lábemelés egy, kettő, kockahasat nem ígérek, arról mi már lecsúsztunk”. Az idősek lelkesen tekergetik a vállukat, lábukat; az ajtó előtt ülő néni, aki elhagyta valahol a hallókészülékét, jobb híján a többieket utánozza, igyekszik azért ő is ritmusban maradni.
Mikor a test jól bemelegedett, egy kis agytorna következik: ki emlékszik az előző órán megtanult koreográfiára? Ülve lépegetés, csettintés, sarokemelés, a kéz kinyújtása előre és felfelé – a tánc egyszerű, könnyen megtanulható mozdulatokból áll, mégis oda kell figyelni, hogy mikor melyik következik, és a zene ritmusáról sem jó lecsúszni. A társalgót betöltik egy 16. századi angol dallam hullámai, amelyre némi gyakorlás után mindenki a vérmérséklete és egészségi állapota szerint kezd el táncolni: ki átszellemülten, ki elmélázva, ki egy kissé sután, időnként másokra pillantgatva mozgatja a kezeit, lábait.

 

 

Az ismétlés után játék következik. Kissné Domján Anikó papírtányérokat és pálcikákat oszt szét a résztvevők között, de mint mondja, senki ne hagyja magát megvezetni, ezek nem papírtányérok, hanem afrikai dobok, és nem kínai evőpálcikák, hanem dobverők. Ritmusjátékot fognak játszani, három csoportban felváltva dobolnak majd egy új dal ritmusára. „Feltűnik egy karcsú lány, haja fekete, szeme csodaszép” – csendül fel Csepregi Éva hangja, az oktató a kör közepére penderül, és karmesterként vezényel, mikor melyik csapat következik a dobolásban. A zenebonára egyre több lakó néz be a társalgóba, Kissné Domján Anikó őket is invitálja: aki szeretne, tapsolással is bekapcsolódhat a játékba. A foglalkozásnak nincs felső korhatára.

A 95 éves, mosolygós szemű Balassa Béláné Borika néni például minden órán ott van, csak akkor hajlandó kihagyni, ha erre betegség kényszeríti. Mint mondja, először furcsának találta az ülőtáncot, de aztán gyorsan megszokta, és már hiányzik neki, ha nem tud részt venni a foglalkozáson: „megmozgatja az egész testem, kezem, lábam, jó érzés utána”. Jordákiné Kurdi Piroska néni, aki még csak 82 éves, szintén lelkes táncos - ő valaha vendéglátósként dolgozott, fiatal korában sokat mulatott. Az ülőtánc órákra mindig szépen felöltözik, kopogós cipőt húz, sminket és ékszert tesz fel, a frizurája is kifogástalan. Súlyos betegségből felépülve úgy érzi, minden oka megvan az életörömre.

Kissné Domján Anikó foglalkozásain ebben nincs hiány. Az órát Miriam Makeba afrikai énekesnő „Pata Pata” című slágerével zárja, amely egy vidám dél-afrikai táncról szól, a hatvanas években erre ropták a fiatalok esténként a johannesburgi bárokban. A dallam fülbemászó, de a koreográfia haladóknak való: sarok-spicc, sarok-spicc, csí-pő-ri-sza, majd a kéz jobbra köröz, miközben a láb balra lépeget, és fordítva. Oda kell figyelni, nem könnyű a zene ütemére ellentétes irányban mozgatni a kezet és a lábat - nem csak a test, az agy is rendesen meg van itt tornáztatva.

 

 

Anikó két és fél éve tart szenior örömtánc foglalkozásokat a siófoki idősek otthonában. A lakók eleinte bizalmatlanul fogadták, nem tudták, mire számítsanak, de lassan megszokták, megszerették, bizalmukba fogadták őt. Azoknak, akik rendszeresen járnak az óráira, mostanra javult a kéz-láb koordinációjuk, összeszedettebb lett a mozgásuk, így kisebb az esély arra, hogy figyelmetlenségből megbotlanak, elesnek, ami az ő korukban sajnos gyakran előfordul. A koreográfiák elsajátítása edzi a memóriájukat, ami kutatások szerint nagyon hasznos a demencia megelőzésében.

„Mélyen hiszek benne, hogy az idős embereknek is szükségük van a táncra, a mozgásra” – mondja Anikó. „A múltkor az egyik foglalkozáson egy kerekesszékes néni ült mellettem. Láttam a szemén, hogy nem teljesen van képben, de nagyon akarta csinálni, és ez a lényeg. Aki szeretne táncolni, azt én szívesen fogadom, a többi nem számít. Nem az a cél, hogy színpadra lépjünk – itt nem kell olyan ügyesnek lenni, mint Fred Aster.”

Az országszerte 400 településen zajló szenior örömtánc foglalkozásokról további információ a www.szeniortanc.hu oldalon.

Témába vágó rádióriportunk:
 

Nyolcágú kereszt | PODCAST · Ülőtánc a siófoki idősotthonban - mert a mozgás öröme kortalan!