Kiadói otthonra talált a Máltai Tanulmányok: a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója vállalta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által 2019-ben alapított tudományos negyedéves kiadvány megjelentetését és terjesztését, ily módon is támogatva a lap szellemiségét.

A Társulat gondozásában megjelenő Máltai Tanulmányok a híres magyar folyóirat-kultúrát is gazdagítani igyekszik, amikor új felületet nyit a segítő szakmák képviselőinek; mindezt olyan szellemiségben, amely – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat értékeiből kiindulva – a keresztény hagyományban gyökerezik, de a lehető legtágasabb gondolati perspektívát ajánlja.

A Máltai Szeretetszolgálat negyedévente megjelenő szaklektorált lapja interdiszciplináris megközelítésben a mentálhigiéné, a pszichológia, a szociológia, a szociális munka, a szociálpolitika, a társadalomföldrajz, a pedagógia, a történettudomány, a nevelés, valamint a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi segélyezés területéről közöl tanulmányokat – egyes témákat kiemelten kezelve. A Máltai Tanulmányok a Magyar Tudományos Akadémia által indexált, több hazai és nemzetközi adatbázisban is szereplő, DOI-számmal rendelkező szaklektorált folyóirat.
A kiadvány 2026 májusában immár a 29. lapszámmal jelentkezik, az elmúlt hét esztendőben pedig 251 tanulmány publikálásával támogatta a segítő szakmában dolgozók ismereteinek gyarapítását.

A Máltai Tanulmányok szerkesztősége és a lapot kiadó Szent István Társulat közös célja egy elhivatott, igényes szakmai közösség megteremtése, az akadémiai világ képviselőinek széleskörű, társadalmi kérdéseket érintő tudása és a szakmabeliek terepi tapasztalata segítségével – érkezzenek az olvasók a segítő szakmák vagy a társadalomtudomány bármely szegmenséből –, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mottójával összhangban: „Segíteni csak jól szabad!”

Az együttműködésről szóló megállapodás ünnepélyes aláírására 2026. április 9-én, 13 órakor került sor a Szent István Társulat kiadóhivatalában (1053 Budapest, Veres Pálné u. 24.), a Szent István Társulat nevében FARKAS OLIVÉR igazgató, a Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója, a Máltai Tanulmányok részéről pedig dr. SOLYMÁRI DÁNIEL főszerkesztő, a Máltai Lovagrend tagja részvételével.