Európában 400 ezer gyermek jövője a tét

 

Az eseményen Sorcha Edwards, a megfizethető lakhatás ügyét európai szinten képviselő Housing Europe főtitkára elmondta, hogy elmúlt évtizedben Európa-szerte jelentősen emelkedtek a lakásárak és a bérleti díjak, miközben a háztartások jövedelmei nem tudtak ezzel lépést tartani, emiatt egyre több ember költi jövedelmének túl nagy részét lakhatásra - sok esetben annak több mint 40 százalékát (az Európai Unió ezt a mutatót használja a lakhatási megfizethetőség mérésére).

A probléma nem csupán gazdasági kérdés, hanem komoly társadalmi és politikai következményekkel is jár. Európa számos országában nő a lakhatási kirekesztés, a hajléktalanság, és különösen aggasztó, hogy mintegy 400 000 gyermek él az utcán vagy súlyosan bizonytalan lakhatási helyzetben Európában, ami veszélyezteti a fejlődésüket és jövőbeli esélyeiket. Ennek fényében nem meglepő, hogy a megfizethető lakhatás kérdése több európai országban, például Svédországban és Belgiumban választási témává vált, és befolyásolta a politikai folyamatokat, a probléma tehát már nem egy szűk társadalmi csoportot érint, hanem széles rétegek mindennapi életét.

A helyzet kezelésére Sorcha Edwards szerint nem elegendő a piac önszabályozó működésére hagyatkozni, olyan lakhatási rendszerre van szükség, amelynek erős alapját a közösségi, önkormányzati és korlátozott nyereségű lakásszektor alkotja. A cél egy olyan modell kialakítása, amely nem utólag próbálja enyhíteni a piaci kudarcok következményeit, hanem megelőzi azok kialakulását. Fontos szerepet kapnak ebben a lakásszövetkezetek, az önkormányzati kezdeményezések, illetve az olyan non-profit lakásszolgáltatók, mint például Magyarországon az MR Közösségi Lakásalap.

Az előadó szerint a lakhatásba történő befektetés nem csupán szociális, hanem gazdasági értelemben is megtérül. Kutatások igazolják, hogy minden 3 eurónyi lakhatási körülményeket javító beruházás után 2 euró térül vissza megtakarításként, elsősorban az egészségügyi és szociális kiadások csökkenésén keresztül; emiatt a lakhatásra fordított közpénzeket nem költségként, hanem hosszú távon megtérülő befektetésként kell kezelni.

 

 

Történelmi rekord: 23 százalékos lakásár-növekedés Magyarországon


A Lakhatási-szakmai Fórum második blokkjában Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi stabilitási és jegybanki eszköztár igazgatóságának vezetője adott pillanatképet a hazai lakáspiacról az MNB legfrissebb, mindössze két nappal korábban közzétett lakáspiaci jelentésének alapján. Az európai trendekkel összhangban Nagy Tamás a lakásárak gyors emelkedését a magyar lakáspiac egyik legfontosabb és legaggasztóbb jelenségeként mutatta be. 2025-ben országos szinten több mint 23 százalékos nominális lakásár-emelkedés történt, Budapesten pedig még ennél is magasabb, mintegy 26 százalékos drágulást mértek. Inflációval korrigálva – tehát reálértéken – a lakásárak mintegy 19 százalékkal emelkedtek, ami az elmúlt 25 év legerősebb reál lakásár-drágulása Magyarországon. Az előadó szerint ez történelmi léptékű növekedésnek számít, és jól mutatja, mennyire felfűtötté vált a piac.

A drasztikus drágulást egyik legfontosabb tényezője a kereslet megugrása. A korábbi állampapír-kifizetések és a csökkenő állampapírhozamok miatt sok befektető ismét vonzó befektetésnek kezdte tekinteni az ingatlanpiacot, emellett az Otthon Start Program is jelentős keresleti többletet generált. A másik fontos ok a kínálati oldal gyengesége, mivel az új lakások építése nem tudott lépést tartani a kereslet növekedésével. A lakásépítések száma történelmileg alacsony szinten maradt, ezért a megnövekedett kereslet szűk kínálattal találkozott, ami tovább hajtotta az árakat.

Nagy Tamás külön kitért arra, hogy az árnövekedés mennyire szakadt el a gazdasági fundamentumoktól. Az MNB számos mutató alapján vizsgálja, hogy a lakásárak indokolhatók-e a gazdasági környezettel, ezek között szerepelnek a jövedelmek, a bérleti díjak és a hitelből megfizethető lakásértékek. Az elemzés szerint 2025-ben a lakásárak mindhárom tényezőnél gyorsabban emelkedtek, emiatt országosan több mint 20 százalékos túlértékeltség alakult ki, vagyis a lakások ára átlagosan ennyivel magasabb annál, amit a gazdasági alapok indokolnának. Véleménye szerint ez nemcsak társadalmi, hanem pénzügyi stabilitási kockázatot is jelent.

 

 

A legolcsóbb energia az, amit nem használunk fel

 

Réthelyi Barbara, Energiaügyi Minisztérium osztályvezetője a rendezvényen részletesen ismertette Magyarország készülő Nemzeti Épületfelújítási Stratégiáját, amely az Európai Unió klíma- és energiahatékonysági céljaihoz kapcsolódik, és nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is jelentős változásokat kíván elérni. 

Mivel az összes energiafogyasztás mintegy 40 százaléka az épületekhez kapcsolódik, míg a szén-dioxid-kibocsátás 36 százalékáért is ezek felelősek, ezért az épületfelújítások az egyik legfontosabb eszközt jelentik az energiahatékonyság növelésében és a dekarbonizációban. Az Európai Unió előírásai szerint a tagállamoknak részletes tervet kell kidolgoznia arra vonatkozóan, hogyan csökkenti az épületállománya energiafelhasználását: 2030-ig legalább 16 százalékos, 2035-ig 20–22 százalékos energiamegtakarítást kell elérni, 2040 után fokozatosan ki kell vezetni a fosszilis tüzelésű rendszereket, 2050-re pedig a közel zéró kibocsátású épületállomány elérése a cél.

A magyar épületfelújítási stratégia középpontjában a régi, rossz energetikai állapotú családi házak állnak, különösen az 1990 előtt épült ingatlanok. Réthelyi Barbara szerint az energiahatékonysági célok csak komplex korszerűsítésekkel érhetők el: hőszigeteléssel, nyílászárócserével, tető- és födémszigeteléssel, valamint a teljes gépészet korszerűsítésével. A terv ezért egyszerre klímavédelmi és szociális program is, amely az energiafogyasztás csökkentése mellett javítja a lakhatási körülményeket, és mérsékli a rezsiköltségeket.

Réthelyi Barbara az előadásában hangsúlyozta, hogy az általa is rendkívül ambiciózusnak tartott uniós célok eléréséhez évente körülbelül 50 ezer lakás mélyfelújítására lenne szükség. Ez jóval magasabb a jelenlegi programok teljesítményénél, a 2024-ben indított Otthonfelújítási Programmal például 18 ezer épületet sikerült elérni. A jelenlegi a felújítási kapacitásokat tehát nem egyszerűen növelni kell, hanem a többszörösére emelni. Véleménye szerint ehhez nemcsak pénzügyi forrásokra, hanem az építőipar, a bankrendszer és a társadalom felkészítésére is szükség lesz.

 

 

Az előadásokat követő panelbeszélgetésekben a Lakhatási-szakmai Fórum résztvevői többek között azt vizsgálták, hogyan érdemes megközelíteni a legrosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportok, például a hajléktalanság határán élő, vagy szegregátumokban ragadt emberek lakhatási problémáit. A rendezvényen olyan gyakorlati szakemberek is megszólaltak, akik konkrét programok megvalósításán dolgoznak, így személyes tapasztalataikkal tudták árnyalni az előadásokban elhangzottakat. Ami papíron lakóházként van számon tartva, lehet, hogy a valóságban csak egy romhalmaz; az adásvételi szerződések időnként a konyhaasztalnál, kockás papíron születnek, aminek semmilyen hivatalos nyilvántartásban nincs nyoma; hiába költöztetünk át jobb körülmények közé egy családot, ha munka híján nem képesek fenntartani az új ingatlant.

A III. Lakhatási-szakmai Fórum legfőbb célkitűzése - és egyben legnagyobb eredménye -az elméleti és gyakorlati szakemberek találkozása, a tapasztalatok kölcsönös megosztása, az érdemi szakmai párbeszéd elindítása volt.

 

A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre: