Az Érik a szőlő, hajlik a vessző dallamára, színes szalagokat lengetve vonultak be a szereplők a színpadra a szüreti mulatságra. Közben érkeztek az elkéső vendégek, a munkatársak nagy gonddal keresték számukra a megfelelő helyet a közönség soraiban, barátok mellett, hogy mindenki jól érezze magát.

A műsor egyik központi eleme egy rövid színdarab volt "A szüret nem szalad el" címmel. A humoros jelenetben egy „szőlőprofesszor” magyarázta a szüret legfontosabb szabályát: hogy meg kell kóstolni a szőlőt. A játékos jelenetet dalok és csujogatók követték, a zenét verses betétek szakították meg. Több lakó saját költeményével készült, mások ismert magyar költők verseit mondták el. A hallgatóság nem maradt passzív: énekeltek, tapsoltak, táncoltak, a régi szüreti játékok közül pedig a „Lipom, lopom a szőlőt” is előkerült. A csősz játékosan kergette a szőlőt „ellopó” résztvevőket, a jelenet pedig sok mosolyt csalt az arcokra. A remekül megszervezett és előadott műsort követően egyre többen táncoltak, a gondozók sorra kérték fel a lakókat. Akik járókerettel tudtak csak mozogni, azoknak a kezét táncoltatták, így ők is részesei lehettek a közös vigalomnak. Szóltak a jól ismert régi slágerek, miközben a finom gulyás illata egyre csalogatóbban töltötte be a teret. A lakók által már jól ismert és kedvelt PMZ, azaz Pátyi Máltai Zenekar is készülődött már: ebéd után ők gondoskodtak arról, hogy a hangulat ne hagyjon alább.

 

 

Spóner Mónika, az otthon vezetője és Kóta Beáta foglalkoztatásvezető elmondták, hogy a szüreti program korántsem egyszeri alkalom. Az intézményben szinte minden héten szerveznek valamilyen közös programot. Kirándulások, állatterápiás programok, főzés, sütés, daloskör, irodalmi foglalkozások és különböző ünnepekhez kapcsolódó események színesítik a hétköznapokat. A közeli, tíz percnyi sétára fekvő Breier Farmra rendszeresen ellátogatnak azokkal, akiknek az állapota ezt lehetővé teszi. Azokat sem szeretnék azonban kihagyni, akik fizikailag nehezebben mozognak: helyben szerveznek olyan programokat, amelyekbe ők is bekapcsolódhatnak.

A SARA Otthonban jórészt pszichiátriai betegek élnek, az ő ellátásukban különösen fontos feladat a motiváció megteremtése. Nem minden lakó számára magától értetődő, hogy részt vegyen egy rendezvényen, ezért sok energiát fordítanak arra, hogy megszólítsák őket. Van egy húsz-harminc fős, nagyon aktív csoport, akik szinte minden programon részt vesznek, de időről időre olyan lakók is bekapcsolódnak, akik máskor kevésbé aktívak. Különösen népszerűek a sütéssel-főzéssel kapcsolatos programok. A közös pizzasütés nagy siker volt, a következő hónapban pedig kocsonyafőzést terveznek. Az intézményben egy külön konyharész van erre a célra, szeretnének továbbfejleszteni, tetőt építeni a kinti részre, hogy jó időben ott, az erdőszélen lehessen sütni, főzni, bográcsozni és együtt étkezni.

„Azért fontos ez nekünk, mert nekik fontos. És nekünk az fontos, ami nekik az” – fogalmazta meg Spóner Mónika. Ez a szemlélet a foglalkozások kiválasztásában is megjelenik. Nem egyszerűen azt szeretnék megszervezni, ami a szakembereknek egyszerű s kézenfekvő, hanem megkérdezik a lakókat, mire van igényük. Hiszen „csak mi vagyunk a családjuk”. A Bea vezette daloskör például az egyik legnépszerűbb foglalkozás. Régi magyar dalokat, népdalokat és táncdalokat énekelnek, beszélgetnek az adott korszakról vagy előadóról, majd a zene mellett táncolnak is. A szakemberek tapasztalata szerint a régi dalok sok demenciával élő lakó számára akkor is ismerősek maradnak, amikor más emlékek már nehezebben hozzáférhetők.

A másik kedvelt program a Pilvax kör, amelyben magyar és világirodalmi művekkel foglalkoznak. Kávé és sütemény mellett beszélgetnek költőkről, írókról, művekről. A lakók között sok olyan ember van, aki széles körű műveltséggel rendelkezik, vagy éppen verset ír, zenél. A szüreti műsor is ezt mutatta meg: a lakók nemcsak résztvevői, hanem alkotói is voltak a rendezvénynek.

A programok szervezése ezzel együtt komoly szakmai munkát igényel. Az intézményben különböző életkorú és eltérő szükségletű emberek élnek, ezért más-más típusú foglalkozásra van szükség. A rehabilitációs részlegen például fiatalabb lakók élnek, míg a tartós bentlakásban magasabb az átlagéletkor. A mindennapokban sok a megoldandó feladat, a konfliktusok kezelésére és személyre szabott odafigyelésre van szükség. A szakemberek nemcsak foglalkoztatóként vannak jelen: kapcsolatot tartanak a családokkal, segítik a mindennapi ügyek intézését, és az egyes lakók állapotához igazítják a programokat.

 

 

A műsor egyik szereplője a kedves, szívesen beszélgető Kovács Elektra volt, aki Szőlőszerelem című, játékos, szerelmes hangulatú költeményét mondta el, amelyben a szüretet nemcsak munkaként, hanem a találkozás, a fiatalság és a mulatság idejeként mutatta be. Az ebéd előtti beszélgetésben megosztotta, hogy közel három éve él az otthonban.Érkezése után egy hónappal munkát kapott a konyhán. Átgondolta és beleegyezett az intézményi elhelyezésbe, a kezdet nehéz volt, de mára egészen másképp tekint a helyre. Munkát is kapott a konyhán, és otthon érzi magát, megszerette a lakókat és a közösséget, a szobatársát.

De mitől lesz otthon egy intézmény? Elektra szerint talán éppen az egyszerű pillanatoktól. „Amikor mindenki nevet, de nem azért, mert ezt várják el, hanem egyszerűen jól vagyunk így együtt. Együtt vagyunk, sokfélék vagyunk.” Ő maga mindig szeretett volna valamilyen szociális munkát végezni, miközben az irodalom is fontos része az életének. Verseket és novellákat ír, több lakótársával együtt rendszeresen osztják meg egymással verseiket. Különösen fontos számára, hogy az otthonban nem kell elrejtenie azt, amit mindig is tudott, hogy ő kicsit furcsa, kicsit más. „Küzdök saját magammal” – mondja. Úgy érzi viszont, hogy éppen ez a különbözőség az, ami itt összeköti az embereket. Említette az egyik lakót, Bernadettet, aki csodálatos versét olvasta fel a műsorban: de „mint egy felhő, eltakarja a zsenialitását betegsége”.

A szobájában családi emlékeket is őriz, beszél a testvéreiről, édesanyjáról, régi tárgyakról, fényképekről. Nagy szeretettel őrzi a királylány babát, amit édesanyja varrt, amikor ő kórházba került. Egy élet története rajzolódik ki: nehéz időszakok, veszteségek, újrakezdések és a család megtartó ereje. Amikor arról kérdezzük, mit jelent számára ez a hely, így válaszol: „Összetörten jöttem be és nagyon féltem. És most már úgy érzem, nincs mitől félnem.” A szüreti programon szavalt, beszélgetett, nevetett, a többiekkel együtt készült az előadásra. Látszott, hogy a közösség része. A beszélgetés végén azt mondja, talán a legfontosabb, amit az otthon adott neki, hogy megtalálta a helyét: „És nem engedek belőle. Mert kell a boldogság. Legyen ez a végszó”.

Talán ez lehetett volna a nap mottója is. Mert ezen a délelőttön nem csupán a szüretet ünnepelték, hanem azt is, hogy a közösségben lehet újra kapcsolódni, alkotni, szerepelni, nevetni, és akár új életre kelni.

 

A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre: