A Jótékonysági Borárverés immár több mint negyed évszázada bizonyítja, hogy a borok értéke olykor jóval túlmutat azon, ami a palackba kerül. A licitálók ezúttal is olyan tételekért versenyezhettek, amelyekkel a hétköznapi borkínálatban aligha találkoznának. Voltak közöttük több évtizedes évjáratok, gondosan összeállított borválogatások, ritka magnum palackok, sőt hatliteres pezsgőspalack is sorakozott az árverési kínálatban.

Az árverésre felajánlott 36 tétel összesített kikiáltási ára 2,23 millió forint volt. A licitek végére ez az összeg közel 16 millió forintra emelkedett, vagyis a borok és pezsgők közel hétszeres kikiáltási értéken találtak gazdára. A legmagasabb leütési árat az Arthur Metz Prestige Brut Crémant hatliteres Impériale palackja érte el, amelyért 1,5 millió forintot fizetett új tulajdonosa.

A résztvevők a Máltai Szeretetszolgálat minőségi prosecco kínálatából palackonként 30 ezer forintért vásárolhattak, amiből további 1 080 000 forint gyűlt össze. Az adomanyozz.hu felületén keresztül további 95 ezer forint gyűlt össze, a Michelin 300 ezer forintos felajánlásával együtt pedig a támogatás teljes összege elérte a 17 055 000 forintot.

 

 

Az idei árverés bevételének felhasználását az Értékteremtő kezek gondolata fogja össze. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kézműves műhelyeiben fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű emberek dolgoznak, alkotnak, sajátítanak el új készségeket, miközben egy támogató közösség részévé válnak. Ezekben a műhelyekben az elkészült tárgyak mellett legalább ilyen fontos maga az alkotás folyamata. A rendszeres munka, a fejlődés lehetősége és az elvégzett feladatokért kapott elismerés hozzájárul az önbizalom, az önállóság és a társadalmi kapcsolatok erősítéséhez. A műhelyek működéséhez ugyanakkor megfelelő eszközökre, alapanyagokra, szakmai segítségre és kiszámítható háttérre van szükség.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál együttműködésében megvalósuló Jótékonysági Borárverés 26 éve kapcsolja össze a magyar borkultúra szereplőit a társadalmi felelősségvállalással.

Köszönjük mindenkinek a nagylelkű támogatást, a borászoknak pedig a felajánlást!

 

A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre: